Minden hattyú fehér

Nyilván teljesen függetlenül az Akadémiáról szóló jelenlegi vitáktól, nyilván teljesen véletlenül éppen most jelent meg a Magyar Tudományos Akadémia Biológiai Tudományok Osztályának állásfoglalása a biológiai nemek kérdésében. S nyilván szoros összefüggésben a még áprilisban elfogadott Alaptörvény-módosítással, mi szerint az ember vagy férfi, vagy nő. Két hónapig tartott az Alaptörvény-módosításra adott válasz megfogalmazása.

A hír szerint Magyarország vezető biológusainak 92 százaléka fogadta el az állásfoglalást, amely szerint „Az emberek egy nem elhanyagolható hányada olyan kromoszomális vagy anatómiai jellemzőkkel születik és/vagy fejlődik, amelyek […] egyértelműen nem felelnek meg a ››férfi‹‹ vagy ››nő‹‹ hagyományos meghatározásának.” Egy nyilatkozat nem térhet ki részletes tudományos érvek kifejtésére, viszont arra igen, hogy politikai élt adjon neki, ahogy ez a nyilatkozat is nem tudományos kitétellel ér véget: „Ha csak két biológiai nemet deklarálnánk az eltérések figyelembevétele nélkül, az marginalizálhatná azokat az embereket, akik nem illeszthetők be ezekbe a kategóriákba. Ez megnyilvánulhat a politikai és jogi elismerés hiányában, a pontos azonosítás nehézségeiben, az okmányok kiállításában, valamint az oktatásban, az egészségügyi ellátásban és a foglalkoztatásban tapasztalható rendszerszintű diszkriminációban. Jó lenne mindezt elkerülni.”

Tehát van egy akadémiai közösségi többség (92 százalék) által igaznak elfogadott tudományos igazság, másrészt van egy ebből levezetett politikai következtetés. A modernség lényegét tekintve ez szinte magától értetődő, azaz, ami tudományosan igaz, annak politikai következményeinek kell lennie. A jelen nyilatkozat megfogalmazói konkrét politikai elvárásokat is megfogalmaznak, vagyis ami tudományosan igaz, annak politikailag mérvadónak kell lennie. Ezen a ponton nekem csak kérdéseim vannak: vajon milyen marginalizálódással kell szembenéznie azoknak a biológusoknak, akik nem írták alá a nyilatkozatot? Vajon a 20. század zsarnoki rendszerei nem a tudományra hivatkoztak, mindegy, hogy náci vagy kommunista elköteleződéssel? A faji diszkrimináció nem élvezett tudományos biológiai alátámasztást? Nem beszélve a kommunista tulajdonfosztásról, amely a „tudományos történelmi materializmuson” alapult?

De nem akarom feszíteni a húrt.

Mondandóm lényege az, hogy egyetlen politikai döntést és megfogalmazást sem lehet közvetlen, direkt módon alávetni az adott pillanatban elfogadott tudományosság – helyes vagy helytelen – mércéinek. A tudomány és a politika igazsága nem azonos – meg lehet próbálni a kettőt „összehozni”, a végeredményről már vannak tapasztalataink.

A politika nem a meghosszabbított keze a tudománynak. Ez azért nem sajnálatos, mert a modern tudomány nem a tudásról, még kevésbé az igazságról szól, hanem egy adott empirikus világdarabka vizsgálatokra alapított megismerésére. A tudás és az igazság az egészre irányul, a modern tudomány viszont az egésznek valamely részletére. A politika az emberek tapasztalatainak egészére irányuló igazságot keresi, csak ebből lehet sikeres politikai cselekvést (értsd: politikai kampányt) kialakítani. Ha egy ország – bármely ország – alkotmányát mint végső politikai dokumentumát tekintjük, akkor abban számos olyan kijelentés található, amely „tudományosan” megkérdőjelezhető. Egy példa: „A hivatalos nyelv a magyar.” (Alaptörvény, H. 1. pont), de mi van akkor, amikor egy magyar cég, egyetem, intézmény kijelenti, hogy náluk az angol a munkanyelv? Magyarországon vagyunk, a cég vagy intézmény magyar tulajdonú, a munkanyelv mégis angol. Vagy az Alaptörvény azzal kezdődik, hogy „Isten áldd meg a magyart” – akkor ezt most meg fogja támadni az Akadémia valamelyik osztálya, hogy Isten létezése kérdéses?! Vagy az egész Alaptörvény tele van az individuális liberális jogok védelmével – kérdezem, mi az, hogy „joga van”? Tudományosan ennek van bármilyen értelme?

Aligha, politikailag azonban van.

Sem a jog, sem a természettudományok, sem bármelyik egyéb modern tudomány nem illetékes bármely politikai dokumentum hitelének a megítélésében, nem ez a dolguk, nincs politikai kompetenciájuk. Ha ezt a különbséget tudomány és politika között valaki nem érti, akkor hadd utaljak vissza arra, hogy a fenti állásfoglalást „csak” 92 százalékban fogadta el az akadémiai biológusok közössége. Ez nem arra utal, hogy a tudományos igazság és a politikai érvényesség között szakadék van? Hogy a politikai igazság, amely a polgárok véleményének, érzéseinek, tudásának vagy akaratának az összegzése, párhuzamosan létezik a tudomány „igazságával”? A modern tudomány abból meríti a morális erejét, hogy a képviselői „tényekre” alapoznak, szemben mindenki mással.

Nos, a tény sem egyéb, mint viszonylag biztos következtetés. Bármikor megdőlhet.

Vissza a konkrét kérdéshez!

Ha az MTA biológus közösségének többsége szerint marginalizálódhatnak a kromoszómailag besorolhatatlanok a társadalom életében, akkor erre az a válasz, hogy abszolút egyenlőség sose volt, ma sincs, s csak akkor lesz, ha fölszámoljuk az embert mint olyat. Már maga az MTA biológusainak többsége is politikailag marginalizálja a nyilatkozatot alá nem írok 8 százalékát. Ők, persze, nem tennének ilyet. A helyzet azonban az, hogy a konfliktus, az ellentét, az ellenségeskedés metafizikai értelemben, azaz az élet alapelveit tekintve, bele van írva az ember életébe, jellemébe, cselekvésébe. Röviden: a nyilatkozat nagyszerű példája a modern tudomány logikájának és mércéinek a megértéséhez, viszont politikai értelemben naiv vagy egyenesen értelmetlen.

A tudományfilozófiában ismeretes a minden empirikus megfigyelést fenyegető logikai hiba, azaz az indukciós következtetés hibája: ha egyetlen empirikus adat is szembe megy a korábbi megfigyelések empirikus adataival, akkor az egész következtetési láncolat megszakad. Ha egyetlen fekete hattyút is látunk, akkor a „minden hattyú fehér” állítás összeomlik. Lefordítom: ha egy tudományos igazságot nem mindenki oszt, akkor az indukció hamis. De ennél sokkal erősebb állítást tettem: a politikai „igazság” csak részlegesen fedheti egymást a tudományos „igazsággal”. Ez nem a tudomány leértékelése, hanem a világ bonyolultságának és működésének az újbóli hangsúlyozása. De nem is a politika felértékelése, hanem egyszerűen a két intellektuális terület megkülönböztetésének a kifejezése.