A Vatikáni Sajtóközpont igazgatója, Matteo Bruni örömét fejezte ki, hogy a pápa által a napokban kinevezett segédpüspök, Lin Yuntuan hivatalba lépésekor új szolgálatát „a Szentszék és a kínai vezetés közötti párbeszéd újabb eredményeként” hivatalosan államilag is elismerték. A kinevezés a Szentszék és a Kínai Népköztársaság közötti ideiglenes megállapodás keretében történt.
A Vatikáni Sajtóközpont tájékoztatása szerint június 11-én ismerte el Kína Giuseppe Lin Yuntuan püspök hivatalba lépését, akit június 5-én XIV. Leó kinevezett Fucsou segédpüspökévé a kínai Fucsien tartományban. A kinevezés „annak a párbeszédnek a során valósult meg, amelyet a Szentszék és a Kínai Népköztársaság közötti ideiglenes megállapodás alkalmazásának terén folytatnak”.
A Szentszék és Kína közötti párbeszéd eredménye
Matteo Bruni a közleményben örömét fejezte ki amiatt, hogy „Lin Yuntuan püspök fucsoui segédpüspöki hivatalba lépését a polgári jog szerint is elismerték”. Ez az esemény – hangsúlyozta Bruni – „a Szentszék és a kínai vezetés közötti párbeszéd újabb eredménye, és jelentős lépés az egyházmegye kommunió felé vezető útján”.
Lin Yuntuan püspök életrajza
Az 1952-ben született püspök Fucsienből származik. 1979 és 1983 között a fucsoui egyházmegyei szemináriumban tanult, 1984-ben szentelték pappá. Az ezt követő években több helyen plébánosként szolgált, tanított az egyházmegyei szemináriumban, az egyházmegyei gazdasági bizottság alelnöki tisztét töltötte be, valamint püspöki megbízottként is működött. 2003 és 2007 között egyházmegyei adminisztrátor, majd ezt követően, 2013-ig, a körzet apostoli adminisztrátorának helyettese volt. 2013 és 2016 között ad nutum Sanctae Sedis (a Szentszék tetszése szerinti időre) az apostoli kormányzó tisztét látta el. Püspökké szentelésére 2017. december 28-án került sor.
Forrás és fotó: Vatican News olasz nyelvű szerkesztősége
Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


