Alkotmánymódosítás: Fico szerint a koalíció kész a kompromisszumokra

Alkotmánymódosítás: Fico szerint a koalíció kész a kompromisszumokra

A koalíció kész kompromisszumokra az Alkotmány módosításáról szóló kormányjavaslat kapcsán – jelentette ki Robert Fico (Smer-SD) miniszterelnök csütörtökön a szlovák parlament kérdések óráján. Bízik abban, hogy sikerül közös nevezőre jutni, és a végszavazásnál a javaslat elnyeri a szükséges 90 képviselő támogatását.

„A szlovák kormány nevében szeretném hangsúlyozni, hogy készen állunk a kompromisszumokra, különösen a második és harmadik olvasat során benyújtott módosító javaslatok tekintetében, elsősorban az alkotmányjogi bizottságban. Bízom benne, hogy érdekes vita bontakozik majd ki”

mondta a kormányfő.

Úgy véli, az alkotmánymódosításról szóló szavazás szoros lesz a parlamentben, és sok sikert kívánt a képviselőknek az egyezség eléréséhez.

tette hozzá. Egyúttal felszólította a képviselőket, hogy ne hagyják magukat befolyásolni „olcsó szólamokkal”.

Fico elmondása szerint érzékeli, hogy a javaslat széles körű politikai vitát vált ki. Elutasította azokat az állításokat, miszerint a módosítás miatt bármiféle szankció fenyegetné Szlovákiát. A javaslatot történelmi jelentőségű alkotmánymódosításnak nevezte, és ismételten megindokolta azt. Úgy véli, helyes lépés, ha Szlovákia Alkotmánya két nemet – férfit és nőt – rögzít, valamint ha szabályozzák az örökbefogadás feltételeit.

„Semmi újdonságot nem hozunk, csupán átemeljük a családjogi törvény rendelkezését alkotmányos szintre”

Hírdetés

érvelt.

A kormányjavaslat támogatásáról szóló tárgyalások folyamatban vannak – ezt csütörtökön Tibor Gašpar (Smer-SD), a parlament alelnöke is megerősítette.

„Továbbra is a tárgyalási szakaszban vagyunk, nem szaladnék előre, de én optimista vagyok”

jegyezte meg. Egyúttal felhívta a figyelmet egy felmérésre, amely szerint a szlovákok többsége támogatja az alkotmányos változtatásokat.

„Ha a képviselők ezt figyelembe veszik, akkor meglesz az a 90 szavazat”

tette hozzá.

A képviselők a jelenlegi parlamenti ülés során vitatják meg és szavaznak is a kormány által javasolt alkotmánymódosításról. A tervezet szerint az Alkotmányba bekerülne a két nem – férfi és nő – meghatározása. Emellett rögzítenék a nemek közötti egyenlő bérezés elvét. A törvény szabályozná az örökbefogadásokat is, továbbá a szülőknek joguk lenne dönteni arról, hogy gyermekük részt vehet-e olyan nevelési-oktatási tevékenységekben, amelyek túlmutatnak a hivatalos tanterven. A javaslat célja, hogy Szlovákia szuverenitást élvezzen értékrendi és kulturális-etikai kérdésekben.

teraz.sk

Nyitókép: reprofoto


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »