Íme a világ legkevésbé kedvelt országainak rangsora – nem Oroszország az első

Íme a világ legkevésbé kedvelt országainak rangsora – nem Oroszország az első

A nemzetközi közvélemény gyakran árnyaltabb képet mutat, mint amit a diplomáciai szólamok vagy gazdasági adatok sejtetnek. A Insider Monkey 2023-ban összeállított és a Data Pandas idén májusban frissített „Hatred Index” rangsora arra világít rá, mely országokat tartják a legkevésbé kedveltnek világszerte – politikai, történelmi, kulturális és társadalmi tényezők összjátékának eredményeként.

A lista élén nem Oroszország szerepel, sőt, a nyugati mainstream nagy szomorúságára az agresszort még az USA is megelőzi a negatív listán.

Az első helyen Kína szerepel, amelyet a világ leggyűlöltebb országának tartanak. Az ország gyors gazdasági felemelkedése, emberi jogi visszaélései, valamint területi követelései hozzájárulhattak ehhez a megítéléshez.

Második helyen az Amerikai Egyesült Államok áll, amely bár sokak számára a szabadság szimbóluma, katonai beavatkozásai és arrogáns, beavatkozó külpolitikája számos országban váltott ki ellenérzéseket.

A dobogó harmadik fokán Oroszország áll. A rangsorolást vélhetően befolyásolta az ország agresszív külpolitikája, különösen az Ukrajna elleni háború. A negyedik és ötödik helyet Észak-Korea és Izrael foglalják el, az előbbi esetében a diktatórikus berendezkedés, az utóbbinál a hosszan húzódó katonai konfliktusok és területi viták játszhatnak szerepet.

Hírdetés

A tíz leginkább elutasított ország között szerepel még Pakisztán (6.), Irán (7.), Irak (8.), Szíria (9.) és India (10.) is – legtöbbjük esetében a politikai instabilitás, vallási széthúzás, korrupció és háborús múlt emeli a negatív megítélés szintjét.

Nyugat-Európának is van miért szégyenkeznie a lista láttán. Az Egyesült Királyság a 11., Németország a 14., Olaszország a 20. Sőt, Románia is ott van, méghozzá a 26. helyen, a leírások szerint a rasszizmus és a gyűlöletkeltés növekvő tendenciája miatt.

A 30-as lista vége bizonytalan. A Data Pandas a 29. helyen a Vatikánt sorolja fel (állítólag az LMBTQ-ellenessége miatt), de 30 országot említ. Viszont a World Population Review saját felmérése, amely szinte azonos listát termelt ki, a 30. helyre már felvette Franciaországot is. Így a teljes lista a következőképp néz ki:

Körkép.sk

Nyitókép forrása: canva


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »