1949 óta nem volt annyi konfliktus a világban mint 2024-ben

1949 óta nem volt annyi konfliktus a világban mint 2024-ben

A konfliktusok éve volt 2024-ben, soha annyi fegyveres konfliktust nem registztráltak a világon 1949 óta mint tavaly – derül ki az Oslói Békekutatói Intézet (PRIO) szerdán közzétett tanulmányából. A kutatás szerint ezzel megdőlt a 2023-as év eddigi rekordja.

A jelentés szerint tavaly 61 fegyveres konfliktust jegyeztek fel a világ 36 országában. Ezek között voltak olyan országok, ahol egyszerre több konfliktus is zajlott. Az adatokat a svédországi Uppsala Egyetem gyűjtötte. Ezzel szemben 2023-ban még „csak” 59 konfliktus zajlott 34 országban.

„Ez nem csupán növekedés – ez egy szerkezeti változás” – mondta Siri Aas Rustad, a jelentés vezető szerzője, aki 1946 óta követi a fegyveres konfliktusok alakulását. Hozzátette:

„A mai világ sokkal erőszakosabb és széttöredezettebb, mint tíz évvel ezelőtt.”

A legsúlyosabban érintett terület Afrika, ahol 28 konfliktus zajlott, ezek mindegyikében legalább egy állam is részt vett. Ezt követte Ázsia 17, a Közel-Kelet 10, Európa 3 és Amerika 2 konfliktussal. Az érintett országok több mint felében egynél több konfliktus is folyt párhuzamosan.

Hírdetés

A harcok miatti halálesetek száma 2024-ben nagyjából megegyezett a 2023-as adattal: eszerint mintegy 129 000 ember vesztette életét. Ezzel 2024 a hidegháború befejezése óta a negyedik leghalálosabb év lett. A legtöbb halálos áldozatot a ukrajnai háború, a gázai övezetben zajló harcok, valamint az etiópiai Tigray régióban dúló konfliktusa követelte.

„Ez most nem az a pillanat, amikor az Egyesült Államok vagy bármely más nagyhatalom visszavonulhatna a nemzetközi szerepvállalásból,” – figyelmeztetett Rustad.

Szerinte az izolációs politika – különösen a világban növekvő erőszak idején – súlyos hiba lenne, amely hosszú távon komoly következményekkel járna. Ezzel Donald Trump amerikai elnök „Make America Great Again“ politikájára is utalt.

„Akár Trump, akár más leendő elnök esetén, a globális szolidaritás feladása azt jelentené, hogy hátat fordítunk annak a stabilitásnak, amelyet az Egyesült Államok 1945 után segített kialakítani.”

– fogalmazott Rustad.

Teraz.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »