150 tonna PCB-tartalmú anyagot szállítanak el az őrmezői Chemkoból, az első kamion ma hagyta el az üzemet Németi Róbert2025. 06. 11., sze – 13:11 Őrmező (Strážske) |
A Chemko Strážske vegyi üzemének területén ma megkezdődött a mérgező, PCB-tartalmú vegyi hulladék eltávolítása. Az esemény kapcsán tartott sajtótájékoztatón Tomáš Taraba (SNS) környezetvédelmi miniszter, illetve Matúš Šutaj Eštok (Hlas) belügyminiszter is részt vett. A káros hulladék felszámolását, amely az elmúlt 50 évben halmozódott fel a területen, a két miniszter történelmi mérföldkőnek nevezte.
A környék egykori legnagyobb vegyi üzemének vonzáskörzetében 2020-ban rendkívüli helyzetet hirdettek a Chemko Strážske által okozott környezetszennyezés miatt. A veszélyes hulladékok elszállítása Tomáš Taraba szerint komoly politikai határozottságot igényelt, ami a korábbi vezetésből hiányzott, és azt is kijelentette, hogy a környezetvédelmi tárca készen áll a szennyezés felszámolásának folytatására.
Szlovákia nehéz helyzetben van a hulladékégetés terén. Nincsenek saját égető üzemeink, ami azt jelenti, hogy más országokra, például Ausztriára vagyunk utalva, ahol egyébként a veszélyes hulladékkal játszi könnyedséggel, de ezzel együtt teljesen környezetbarát módon elbánnak. Éppen ezért fontos, hogy Szlovákiának is saját égetői legyenek, hogy képesek legyünk az ilyen és ehhez hasonló káros anyagok felszámolására, mert a jelenlegi helyzet szerint csakis a külföldi partnereinkre támaszkodhatunk
– jelentette ki Taraba a sajtótájékoztatón, majd azt is hozzátette, hogy ha Szlovákia nem változtat a hulladékkezelés jelenlegi módján, akkor az ország előbb vagy utóbb a veszélyes anyagok lerakatává válik, ami nemcsak a környezetre, hanem az egész lakosság egészségére is negatív hatással lesz.
150 tonnát visznek el
A mai nappal tehát hivatalosan is megkezdődött a mintegy 150 tonnányi, PCB-tartalmú hulladék eltávolítása és ártalmatlanítása. Az erősen mérgező, eddig a földben, hordókban és egyéb formában tárolt hulladékot kamionokkal szállítják Bécsbe, ahol a szigorú biztonsági előírásoknak megfelelő létesítményekben semmisítik meg.
A munkát kivitelező Detox vállalat arról tájékoztatott, hogy a munka első fázisára kiírt versenypályázat alapján 570 ezer eurót költenek a takarításra, és reményeik szerint három hónapon belül sikerül befejezniük a folyamatot. A hatalmas mennyiségű hulladék elszállításához a környezetvédelmi tárca becslése szerint nagyjából 35 fordulóra lesz szükség, de a folyamat lebonyolításának gyorsasága elsősorban a bécsi hulladékégető kapacitásától függ. Ha minden a tervek szerint történik, akkor hetente legalább egy kamionnyi szállítmány hagyja majd el a telephelyet.
Taraba szerint a kormány a környezetvédelmi minisztérium és a belügyminisztérium együttműködésével továbbra is kulcsfontosságúnak tartja a szóban forgó hulladék biztonságos eltávolítását, éppen ezért a megpakolt kamionokat a rendőrség kíséri ki az országból, hogy elkerüljék az esetleges problémákat. Ahogy azt a sajtótájékoztatón többször is kihangsúlyozták, a jelenlegi helyreállítási szakasz csak a kezdet. Más terveken is dolgoznak, beleértve a terület geológiai feltérképezését és a további folyamatokhoz szükséges európai úniós források bebiztosítását. A kormány azt reméli, hogy a megfelelő intézkedések pozitív eredményeket hoznak és hosszú távú megoldást biztosítanak a környezeti terhelés csökkentésére.
A kamionok fokozatosan fogják elszállítani a mérgező anyagot a Chemko Strážske területéről, a környezetvédelmi miniszter kérésére pedig rendőri kíséretet is kapnak, hogy ne kerüljön sor semmiféle szabálysértésre. Ez azért is fontos, mert kimondottan veszélyes hulladékot szállítanak úgy, hogy szinte az egész országon áthaladnak
– mondta Šutaj Eštok.
Kapcsolódó cikkünk Őrmező (Strážske) |
A környezetvédelmi minisztérium által még múlt éven lezárt közbeszerzésnek köszönhetően már idén megkezdik az őrmezői vegyi üzem területéről történő PCB-tartalmú vegyi hulladék elszállítását.
Ahogy az legújabban a Közbeszerzési Hivatal és a Központi Szerződési Nyilvántartás múlt év december 20-án közzétett bejegyzéséből kiderült, az összességében 687 ezer eurós megbízás az államkasszából fizetik. Ahogy azt az előző év során a környezetvédelmi minisztérium is közölte, a PCB-tartalmú vegyi hulladék elszállítása nem az egyetlen munka, amit az őrmezői telephelyen el kell végezni. Tomáš Taraba (SNS-jelölt) környezetvédelmi miniszter egy évvel ezelőtt, 2024 januárjában tett látogatása során kijelentette, hogy még februárban megkezdik a munkához szükséges első lépéseket, és a terveik szerint még abban az évben el is kezdik a munkát.
„A mai napon befejeztük a piaci konzultációt, és februárban kiírjuk a pályázatot. A közeljövőben a környezeti terhelések feltárására és nyomon követésére irányuló Szlovákia program keretében pályázatot hirdetünk meg, amelyből a Chemko Strážske terület geológiai feltárását és nyomon követését fogjuk finanszírozni”
– mondta Taraba az egy évvel ezelőtti látogatása során.
Bár a közbeszerzés lebonyolítását már múlt év februárjában elindították, a befejezésére kiírt dátumot többször is módosították, és csak 2024 decemberében zárták le a munka elvégzésére kiválasztott cég nevének a kihírdetésével. A veszélyes hulladékot egyébként évekig hordókban tárolták az úgynevezett Ošípáreň omladozó épületében, egészen 2021-ig, amikor a belügyminisztérium 2021-ben több mint 150 tonnányi, PCB-tartalmú hulladékanyagot ideiglenesen speciális acélkonténerekbe helyeztek át a telephely egy másik épületébe. A most közzétett szerződés a lezárult pályázat szerint éppen ezeknek a veszélyes hulladékoknak az elszállítását és ártalmatlanítását tartalmazza, összességében 17 konténerét.
Speciális járművek
Ahogy azt a vállalat igazgatójának válaszaiból megtudtuk, a hulladékszállítás olyan járművekkel történik, amelyek megfelelnek a veszélyes hulladékok üzemeltetésére és szállítására vonatkozó szigorú követelményeknek az ADR (a veszélyes áruk nemzetközi közúti szállításáról szóló európai megállapodás szerinti szállítás) szerint. A járművezetőknek rendszeres speciális képzésen kell részt venniük, és ADR-bizonyítvánnyal kell rendelkezniük. A veszélyes hulladék típusától függően a szállításhoz speciális szállítócsomagolást vagy konténereket használnak. A Chemko esetében olyat, amely megfelel minden jogszabályi követelménynek, de a végső feldolgozó műszaki és biztonsági követelményeinek is. A szállítási műveletekre vonatkozó egyéb biztonsági korlátozások nem érintettek.
„A PCB-anyagokat tartalmazó hulladékokat egy bécsi szakosított létesítményben fogják ártalmatlanítani, amely sokéves tapasztalattal rendelkezik a PCB-anyagokat tartalmazó hulladékok ártalmatlanítása terén, és amely a legmegfelelőbb a szakosodás és a helyszín szempontjából. A hulladékszennyezés, a technológia rendelkezésre állása és az ártalmatlanítás környezeti biztonsága szempontjából ez a gazdaságilag és környezetvédelmi szempontból legésszerűbb megoldás.
Szlovákiában nincs elegendő kapacitásunk a veszélyes hulladékok kezelésére, de a PCB-anyagok kezelésére sincs olyan technológiánk, amely megfelelne az Európai Unió jogszabályi követelményeinek és kritériumainak. A befektetők már régóta nem tudnak ilyen létesítményeket építeni Szlovákiában”
– tolmácsolta az igazgató szavait Brzová.
Kapcsolódó cikkünk Őrmező (Strážske) |
A szlovák belügyminisztérium válságkezelési osztálya, a pozsonyi Szlovák Műszaki Egyetem (STU), a szlovák környezetvédelmi minisztérium és más partnerek égisze alatt zajló több hónapos előkészületeket követően a homonnia tűzoltóság mentőbrigádja megkezdte a hírhedt Chemko Strážke vegyszergyár mögötti szennyezet erdőterület ásatását. A tegnapi nap folyamán több pontban is megszondázták az erdőterületet, de eddig egyetlen hordónyi mérgező anyagot sem találtak.
Ahogy azt a helyszínen dolgozó szakemberek elmondásából, illetve Zuzana Eliášová lapunkhoz korábban eljuttatott közleményéből megtudtuk, a belügyminisztérium a területen történő beavatkozással a következő szakaszba lép, amikor a volt Chemko Strážske üzem termeléséből származó PCB-anyagmaradványokat és egyéb melléktermékeket tartalmazó, helytelenül tárolt hordók formájában régóta fennálló negatív környezeti behatások ártalmatlanítása következik. A vegyi üzem mögötti erdőterület egy részén a mintegy harminc évvel ezelőtt a földbe ásott hordók felkutatása és esetleges eltávolítása, de különösen a környező talaj mintavételezése és annak kiértékelése a jászói polgári védelem kémiai laboratóriumának és az STU munkatársainak feladata, pont úgy, mint ahogy az 2021 során is az ő feladatuk volt, amikor a vegyi üzem egyik épülétből temérdek mennyiségű PCB-anyagot tartalmazó hordókat távolítottak el. „Az érintett földterület tulajdonosának részvételével augusztus 22-én elvégzett, a beavatkozás előtti veszélyesanyag-szintek ellenőrzése céljából a terület ismételt ellenőrzése után, a terepen bevethető technika felmérése miatt helyszíni vizsgálatot is végeztek a szakemberek. Ezt követően kiértékelték a szóban forgó munkaterület jelenlegi állapotát, és kiválasztották a vélhetően a felsőbb földrétegben található veszélyes anyagok felszámolásának megfelelő módját” – tudatta lapunkkal a belügyminisztérium szóvivője.
A tegnapi (kedd) nap során véghezvitt szondázást és ásatást megelőzően a tűzoltók a területhez és az alatta található, két úgynevezett forráshoz vezető bekötőutat tették rendbe. Mivel a helyszín nehezen megközelíthető terepen található, és a munkát a folyamatos esőzés is nehezíti, olyan speciális eszközöket fognak használni, mint például a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat úgynevezett sétáló kotrógépét. „Tervben van a földből részben kiágaskodó hordók eltávolítása és a talaj felsőbb rétegének eltávolítása is. A munka teljes terjedelme a forrás melletti dombon lévő talaj fokozatos feltárásától függ. A cél az, hogy megakadályozzuk a környező környezet további szennyeződését a forrásból folyamatosan áramló vízzel” – tolmácsolta lapunknak Pavol Mikulášek, a Tűzoltó- és Mentőtestület elnökének szavait Eliášová. Bár a szakemberek igyekezetének ellenére október negyedikén, az ásatások első napján egyetlen hordóra vagy egyéb mérgező PCB-anyagot tartalmazó tárgyra sem találtak, a belügyminisztérium elmondása szerint a szennyezett anyagot konténerekben fogják tárolni, amelyek ártalmatlanításáról a környezetvédelmi minisztérium gondoskodik. a mentési munkálatok szakértő garanciavállalója a Szlovák Műszaki Egyetem. A helyszínen dolgozó szakemberekkel Ladislav Štibrányi, az STU Vegyészmérnöki és Élelmiszer-technológiai karának docense is szorosan együttműködik. Az ásatások során megjelent újságíróknak többekközött azt is elmondta, hogy a mostani munkálatok reményeik szerint 30 évnyi titkolózásról ránthatják le a fátylat.
„Annak ellenére, hogy az ásatások első napján egyetlen szennyező mintársa sem bukkantunk, nem jelenti azt, hogy a föld alatt nem rejtőzik semmi rossz. A helyzet érdekes, ugyanis a terület alatti földtömegből folyamatosan PCB-tartalmú talajvíz szivárog. A megoldást egy, a kiszivárgó vizet felfogó kisebb medencék megépítésében látjuk, melyek megakadályoznák a szennyeződés továbbjutását a természetbe. Erre azonban csak napok-hetek múlva keríthetünk sort, ugyanis a felázott talajon jelenleg egyetlen szükséges munkagép sem képes célszerűen közlekedni” – mondta a helyszínen az egyetemi docens. Az őrmezői Chemko üzemben 1959 és 1984 között termeltek. A gyár káros öröksége 250 ezer ember egészségét veszélyezteti, a környezetszennyezés pedig egészen a Zemplínska Šírava víztárolóig terjedt. A Chemko Strážske termelési mennyisége a szocializmus éveiben 21 ezer tonna PCB-anyag volt. A becslések szerint ennek nagy része a Chemko lefolyóin keresztül került a környezetbe, a Laborc folyó közvetítésével egész a közelben található Széles-tóig (Zemplínska Šírava Szakmai körökben Kelet-Szlovákia ezzel vált ismertté, ugyanis PCB-koncentrációja, valamint a veszélyeztetett emberek száma szempontjából megelőzi a világ legszennyezettebb tájait is, beleértve a Faer-szigeteket, Grönlandot, az egyesült államokbeli Alabamát vagy Kanadát.
Szennyező hagyaték
Az őrmezői Chemko üzemben 1959 és 1984 között termeltek. A gyár káros öröksége 250 ezer ember egészségét veszélyezteti, a környezetszennyezés pedig egészen a Széles-tavi víztárolóig terjedt. A Chemko Strážske termelési mennyisége a szocializmus éveiben 21 ezer tonna PCB-anyag volt. A becslések szerint ennek nagy része a Chemko lefolyóin keresztül került a környezetbe, a Laborc folyón át egész a közelben található Széles-tóig. Szakmai körökben Kelet-Szlovákia ezzel vált ismertté, ugyanis PCB-koncentrációja, valamint a veszélyeztetett emberek száma szempontjából megelőzi a világ legszennyezettebb tájait is, beleértve a Faer-szigeteket, Grönlandot, az egyesült államokbeli Alabamát vagy Kanadát.
Szennyező hagyaték
Az őrmezői Chemko üzemben 1959 és 1984 között termeltek. A gyár káros öröksége 250 ezer ember egészségét veszélyezteti, a környezetszennyezés pedig egészen a Széles-tavi víztározóig terjedt. A Chemko Strážske termelési mennyisége a szocializmus éveiben 21 ezer tonna PCB-anyag volt. A becslések szerint ennek nagy része a Chemko lefolyóin keresztül került a környezetbe, a Laborc folyón át egész a közelben található Széles-tóig. Szakmai körökben Kelet-Szlovákia ezzel vált ismertté, ugyanis a PCB-koncentrációja, valamint a veszélyeztetett emberek száma szempontjából megelőzi a világ legszennyezettebb tájait is, beleértve a Faer-szigeteket, Grönlandot, az egyesült államokbeli Alabamát, illetve Kanadát.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


