Változások az autósiskolákban: a tanfolyamok hosszabbodhatnak, de árak elvileg nem emelkednek

Változások az autósiskolákban: a tanfolyamok hosszabbodhatnak, de árak elvileg nem emelkednek

Az autósiskolai tanfolyamok a tervezett jogszabály-módosítások következtében várhatóan meghosszabbodnak, mivel a jövőben a tanulók önállóan jelentkeznének a KRESZ-vizsgára. Erre három hónapig lenne lehetőségük az elméleti képzés befejezését követően. A tanulók költségei ugyanakkor nem emelkednének – legalábbis Vladimír Šarina, a Szlovák Autósiskolák Szövetségének (AAŠ) elnöke szerint. Šarina a közlekedési törvény módosításának javaslatára reagált közleményében, amely jelenleg még egyeztetés alatt áll.

„Támogatjuk a vizsgák szétválasztását, mivel a vizsgáztatók – vagyis a rendőrök – hiánya miatt ez hatékonyabbá tenné a záróvizsgákat. Előnyét abban látjuk, hogy a tanuló már úgy ül be az oktatóautóba a gyakorlati forgalmi vezetésre, hogy ismeri a közlekedési szabályokat”

– fogalmazott Šarina.

Szerinte az is a tanulók javát szolgálja, hogy az elméleti oktatás és az elméleti vizsga között nem telik el túl hosszú idő. Jelenleg ugyanis a vizsgát gyakran csak hónapokkal az elméleti oktatás után, az egész képzés lezárultát követően teszik le.

Hírdetés

A belügyminisztérium által előterjesztett közúti közlekedésről szóló törvény módosítási javaslata jelenleg tárcaközi egyeztetésen van. Amennyiben elfogadják, az autósiskolai vizsgáztatás rendszere is megváltozhat.

További módosítások is várhatók a jogszabályban. Szigorúbban ítélnék meg például azokat a visszaesőket, akik ismételten megszegik a közlekedési szabályokat. Emellett a 25 km/órás sebességet meghaladó elektromos rollerekkel való közlekedés is tiltott lenne. A lakott területen belüli 30 km/órás, illetve azon kívüli 40 km/órás sebességtúllépés pedig a jövőben súlyos közlekedési szabálysértésnek minősülne.

Teraz.sk

Nyitókép forrása: canva


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »