Nyáron még biztosan marad a tranzakciós adó, a koalíció őszre napolta a tárgyalást Lajos P. János2025. 06. 10., k – 13:14 Pozsony |
Rendkívüli ülésen tárgyalta volna az ellenzék a tranzakciós adó módosítását, pontosabban ők a megszüntetését szerették volna elérni. A kormányoldal viszont néhány perc alatt elnapolta a tárgyalást.
Szeptember 9-re halasztották a koalíciós képviselők a tranzakciós adó módosításáról szóló törvénytervezet vitáját. Az ellenzék már most szerette volna elfogadni a tervezetet, amelyet a koalíciós megállapodás értelmében az egyéni vállalkozókat és a kisvállalkozókat kivette volna az adókötelesek köréből.
Így már biztos, hogy az adó szabályozása nyáron nem változik, legkorábban októberben léphet majd életbe, így a turisztikai főszezonban még minden vállalkozónak fizetnie kell ezt az adónemet.
A hírt bővítjük.
Kapcsolódó cikkünk Pozsony |
A koalíció és az ellenzék első olvasatban egyhangúlag megszavazta a tranzakciós adó módosításáról szóló javaslatot.
A szlovák parlamentben nem gyakran fordul elő, hogy a koalíciós és az ellenzéki pártok képviselői teljesen egyetértenek egy témában, ám a tranzakciós adóval kapcsolatos jogszabály-módosítás esetében pontosan ez történt: a kedd délelőtti szavazás során a 143 jelen lévő képviselő közül 142 támogatta a javaslatot (egy pedig nem szavazott).
A törvénymódosítást az SNS képviselői terjesztették a parlament elé. Andrej Danko pártelnök a tranzakciós adó áprilisi életbe lépése óta többször is hangsúlyozta,
nem ért egyet a jogszabállyal, és ha tehetné, eltörölné, de Robert Fico (Smer) miniszterelnök erről hallani sem akart.
Az SNS elnöke azonban meg tudott állapodni a koalíciós partnerekkel a törvény módosításáról – a javaslat értelmében az egyéni vállalkozók és a kiskereskedők (akiknek az évi forgalma nem éri el a 100 ezer eurót) mentesülhetnének az említett adóteher alól.
Kapcsolódó cikkünk Pozsony |
A koalíciós pártok ma megegyeztek a tranzakciós adó szűkítéséről, ennek fejében egy munkaszüneti nappal kevesebb lesz az évben. Egy további megszüntetéséről még tárgyalnak.
Már idén sem lesz munkaszüneti nap november 17-e, a koalícós pártok a spórolás jegyében munkanappá nyilvánítják. A Smer, a Hlas és az SNS elnökei erről a mai találkozójuk során egyeztek meg.
Megállapodtak abban is, hogy enyhítik a tranzakciós adó szabályait.
A kormánypártok készek támogatni az SNS javaslatát a tranzakciós adó alkalmazási körének szűkítésére”
– áll a tárgyalások után kiadott sajtóhírben. Abban is megegyeztek, hogy az SNS javaslatát már holnap (kedd) megszavazzák első olvasatban a parlamentben. A tranzakciós adót szabályait a Hlas és az ellenzéki pártok is enyhítették volna, így fennált a veszélye, hogy a Smer ellenében megszavazzák a törvényt. Ez az ügy már hónapok óta komoly problémát jelentett a koalíció számára, most sikerült megegyezniük.
Az ünnepnapokon spórolnak
A tranzakciós adó szabályainak enyhítése miatt kieső adóbevételek miatt egy munkaszüneti napot megszüntetnek. A választás november 17-re esett, amely csak nemrég lett munkaszüneti nap.
A kormánypártok egyetértenek azzal, hogy 2025-ben november 17. állami ünnep ne járjon munkaszüneti nappal, és ez a gyakorlat a következő években is folytatódjon
– áll a nyilatkozatban. „A szabadságért és demokráciáért folytatott harc napja” tehát továbbra is ünnepnap marad, de ha hétköznapra esik, munkába kell menni. Megegyeztek abban is, hogy 2026-tól egy újabb munkaszüneti nap is munkanappá válik, de azt nem árulták el, hogy melyik ünnepről van szó.
Fontos azonban kiemelni, hogy a parlament még csak első olvasatban hagyta jóvá a javaslatot. A feltételek a második és harmadik olvasatban változhatnak a benyújtott módosító javaslatok fényében. A legközelebbi parlamenti ülés ugyan csak szeptemberben lesz, de a koalíció elvileg egy rendkívüli ülés keretében is megszavazhatja a jogszabályt, amelyet nyáron is összehívhatnak.
Danko érvényesítette az akaratát
Az ellenzéki pártok már a törvény elfogadása előtt is kritizáltak az intézkedést, melyet a kormány a konszolidációs csomag keretében vezetett be. Fico és Ladislav Kamenický (Smer) pénzügyminiszter abban bíztak, hogy az új adónak köszönhetően éves szinten mintegy 700 millió euróval bővülhet az államkassza. A vállalkozói közeg negatív reakcióját látva azonban Danko bekeményített:
azt mondta, mindenképpen beterjeszt egy módosító javaslatot a parlament elé, és ha kell, ellenzéki szavazatokkal, a Smert megkerülve fogadtatja el a jogszabály-módosítást.
Fico a hétvégén ezt a koalíciós szerződés megszegésének nevezte, amely – mint fogalmazott -, súlyos következményeket vonhat maga után, de a kormányfő végül megadta magát a legkisebb koalíciós partner akaratának.
„Igor Matovič-adó”
A módosítással egyébként a Hlas is egyetért, miközben Matúš Šutaj Eštok pártelnök és belügyminiszter látványosan Igor Matovič korábbi miniszterelnökre akarja hárítani a felelősséget. Kedden kijelentette, a jelenlegi koalíciónak pusztán azért kellett bevezetnie a tranzakciós adót, mert az előző kormányok – melyekben a Szlovákia mozgalom elnöke elsőként miniszterelnök, majd pénzügyminiszter volt – felelőtlenül gazdálkodtak. Éppen ezért a belügyi tárcavezető azt szeretné, ha az említett adóterhet „Igor Matovič-adónak” neveznék el, és állítása szerint a pártja a második olvasatban be is nyújt egy ezzel kapcsolatos módosítást.
Kapcsolódó cikkünk
Matúš Šutaj Eštok (Hlas) belügyminiszter nagyra tartja, hogy a kormánypártok megegyeztek a tranzakciós adó módosításáról, így az szavai szerint nem fog vonatkozni a munkavállalókra, az egyéni vállalkozókra és a kis cégekre. Az adóbevétel-kiesést viszont az egyik államünnep megszüntetésével ellensúlyozza a kormány.
„A munkaadók javaslata nyomán azt indítványozzuk, hogy a november 17-i államünnep ne legyen munkaszüneti nap. A szabadságért és demokráciáért vívott harc napja továbbra is történelmünk mérföldköve marad, és más módon is meg tudjuk tisztelni” – közölte Šutaj Eštok a közösségi hálón.
Azt hangsúlyozta, a munkavállalók, a veszélyeztetett rétegek és a családok már nem tudják tovább viselni az előző kormányok miatt szükségessé vált konszolidáció terheit.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


