Módosul a vámtörvény a gyakorlati tapasztalatok alapján

Módosul a vámtörvény a gyakorlati tapasztalatok alapján

A vámtörvény módosításának egyik fő célja a vámellenőrzésekre vonatkozó szabályok pontosítása, valamint a kapcsolódó költségek egyértelmű meghatározása – derül ki a jogszabály-módosításból, amelyet kedden véglegesen elfogadott a Szlovák Nemzeti Tanács. A Pénzügyminisztérium az előterjesztett törvénymódosításba beépítette a jogszabály gyakorlati alkalmazásából származó tapasztalatokat is.

Az új szabályozás értelmében többek között módosul a vámáru-nyilatkozat kitöltésének módja, valamint pontosítják a jótékonysági és karitatív szervezetek által behozott áruk vámmentességére vonatkozó rendelkezéseket. Emellett szabályozzák a vámadósság összegének bejelentését és fizetési határidejét abban az esetben, ha a vámadósság kiegyenlítésére garanciát alkalmaznak.

A módosítás érinti továbbá az állami tulajdonban lévő vagyontárgyak kezelésével kapcsolatos szabályokat, különös tekintettel azokra az esetekre, amikor a vámhatóság a vagyonkezelő szerepét tölti be.

Hírdetés

Emellett az Európai Unió által létrehozott információs rendszereken keresztül történő elektronikus üzenet- és dokumentumkézbesítés jogi keretei is kiegészülnek.

„Kikerülnek a törvényből a kiviteli támogatások kifizetésére irányuló kérelmekre, valamint a kezességi nyilatkozat mintáját rögzítő végrehajtási rendeletre vonatkozó felhatalmazó rendelkezések. Ugyanakkor bővül a központosított vámeljárásokra, illetve a hátralékok megszűnésére vonatkozó szabályozás, és két új repülőtér – a malackai és a eperjesi – is felkerül a vámrepülőterek listájára” – áll a pénzügyi tárca indoklásában.

A módosítás döntő része 2025. augusztus 1-jén lép hatályba, a fennmaradó rendelkezések pedig 2026. január 1-jétől lesznek érvényesek.

BN/TASR/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »