Nem csupán kulturális örökség a katalán nyelv, hanem évszázadok óta a politikai identitásharcok középpontja Spanyolországban – ma ismét viták tárgya, ahogy 1808-ban is.
A katalán nyelv politikai súlya
A katalán nyelv régóta megosztó kérdés a spanyol politikában. Nem csupán évek, de évszázadok óta eszközként szolgál az identitásharcokhoz. Ez a konfliktus ma is él, nem rég Salvador Illa bemutatta a Nemzeti Paktum a Nyelvért nevű szervezetet. Az újonnan létrejött kezdeményezés az idei évre 256 millió eurós támogatást kapott a Katalán Kormánytól.
A projektet az Esquerra Republicana de Catalunya (ERC), a Comuns, a Plataforma per la Llengua és az Òmnium Cultural is támogatja. A megállapodás 2030-ig érvényes. Fő célja, hogy a közigazgatásban, a cégek és szolgáltatók körében a katalán nyelv használata előnyt élvezzen a spanyollal szemben, annak ellenére, hogy a katalán, az aráni és a spanyol egyaránt hivatalos nyelv.
A Katalán Kormány és a Katalán Szocialista Párt (PSC) vezetőjének közös lépése megerősíti, hogy a szocialisták eltávolodtak a kétnyelvűség védelmétől. Bár Salvador Illa korábban még használta a spanyolt, a Generalitat vezetőjeként már szinte teljesen mellőzi. Ez újabb vitaindító lépés lett a katalán nyelv szerepéről.
A katalán nyelv egyre erősebb. A legfrissebb nyelvhasználati felmérés szerint a katalánt ma többen beszélik, mint öt évvel ezelőtt. A 15 éves és idősebb lakosság körében 267 600 fővel nőtt a katalánul beszélők száma. Ez az elmúlt fél évtized egyik legnagyobb növekedése – jelentette be Francesc Xavier Vila nyelvpolitikai miniszter.
A nyelv történelmi eszköz, vissza a 19. századba
A katalán nyelv politikai fegyverként való használata nem újkeletű. Az 1808-as francia megszállás idején is központi szerepet játszott. A Colección de papeles interesantes sobre las circunstancias presentes című madridi lapban ekkor így írtak Napóleon ellen: „Hallgasd és reszkess, alattomos Napóleon… Katalónia elsőként állt ellen a gyalázatos igádnak…”
Josep Fontana történész szerint Katalóniát sosem hódították meg teljesen. A városok ugyan francia uralom alá kerültek, de a vidék ellenállt. Mindez 1808. február 9-én kezdődött, amikor Guillaume Philibert Duhesme tábornok csapatai bevonultak a térségbe, spanyol engedéllyel.
Bár kezdetben az angol partraszállás megakadályozása volt a hivatalos indok, a helyiek gyorsan gyanút fogtak. Újabb francia csapatok érkeztek, elfoglalták Barcelona kulcsfontosságú erődjeit. Márciusra a helyi lakosság és a francia katonák közti konfliktus elérte a robbanáspontot.
A válság csúcspontján, 1808 júniusában Léridában megalakult a Kormányzati és Védelmi Junta, Jerónimo María Torres püspök vezetésével. Hamarosan más katalán városokban is hasonló testületek jöttek létre. Lleida lett a Junta Superior de Catalunya székhelye, innen szervezték meg a fegyveres ellenállást.
Napóleon politikai játszmája
1809-ben I. József király követe, José Garriga Buachot érkezett Barcelonába. Napóleon azonban 1810 februárjában már közvetlen fennhatósága alá rendelte Katalóniát. A területet katonai körzetekre osztották, az adóbevételeket a császárnak utalták. Augereau marsall lett a tartomány kormányzója.
Augereau a katalánok „régi dicsőségére” hivatkozott, katalán nyelvű kiáltványokat adott ki. A városi tanácsok katalánul jegyzőkönyveztek, a Diario de Barcelona nevét Diari de Barcelona-ra változtatták. Ennek ellenére a lakosság többsége elutasította az intézkedéseket.
Tomàs Puig, a francia uralom híve, külön tervet készített a katalán nyelv hivatalos státuszának megerősítésére. Javasolta a kasztíliai nyelv teljes eltörlését. Indoklása szerint a katalán közelebb áll a franciához, mint a spanyolhoz, és a nép nem is beszéli jól a kasztíliait.
Ennek ellenére Augereau utódai kénytelenek voltak visszaállítani a spanyol nyelv hivatalos státuszát is. A francia uralom célja, hogy a katalánokat Spanyolország ellen fordítsák, kudarcot vallott.
Egyes revizionista történészek – mint az Institut Nova Història igazgatója, Jordi Bilbeny – azt állítják, hogy a francia megszállás katalán politikai stratégia része volt. Szerintük Napóleon a katalánok segítségével próbált visszaállítani egy rég megszűnt, önálló katalán államot.
Ezeket az elméleteket a történészek és a közvélemény jelentős része vitatja. A korabeli események inkább azt bizonyítják, hogy sem a francia, sem a madridi hatalom nem tudta teljes mértékben maguk mellé állítani Katalóniát.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
