Fico többnapos látogatást tesz Üzbegisztánban és Kazahsztánban Mészáros Richárd2025. 06. 08., v – 10:37
Kormánydelegáció utazik vasárnap Közép-Ázsiába, ahol háromnapos hivatalos látogatást tesz Üzbegisztánban és Kazahsztánban – jelentette be Robert Fico (Smer) kormányfő vasárnapi sajtótájékoztatóján. A vizit középpontjában gazdasági kapcsolatok erősítése, különösen a hadiipari együttműködés áll.
Fico szerint Szlovákia célja stratégiai partnerség kialakítása Üzbegisztánnal, valamint gazdasági és baráti kapcsolatok újjáépítése mindkét közép-ázsiai állammal. Mint mondta, kiemelten kíván foglalkozni a védelmi iparral, mivel ebben a szektorban jelentős lehetőségeket lát.
Rámutatott, a szlovák hadiipar 2024-ben 1,14 milliárd euróval járult hozzá az ország GDP-jéhez, ami fontos szerepet játszott a gazdasági növekedésben. A kormány célja, hogy ez az érték 2025-re elérje az 1,5 milliárd eurót, ami a GDP 1 százalékát tenné ki – tette hozzá.
A miniszterelnök szerint ezért indokolt, hogy Szlovákia más országokkal keresse az együttműködés lehetőségét, akár közös projektek, akár export révén. Hozzátette: Szlovákiának több olyan speciális terméke van a hadiiparban, amelyek nemzetközi szinten is versenyképesek.
(mr)
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


