Lassuló a felzárkózás: Szlovákia gazdasága lemarad a régiós versenytársak mögött

Nyitókép: Körkép.sk

Pozsony – Szlovákia gazdasági növekedése egyre inkább elmarad a közép- és kelet-európai térség többi országától, miközben a lakosság életszínvonala is csak lassan közelít az uniós átlaghoz. A VÚB Bank közgazdászai, Zdenko Štefanides és Michal Lehuta szerint a szlovák gazdaság teljesítménye alig haladja meg az eurózóna átlagát. Miközben más, hasonló kiindulópontú országok – például Lengyelország, Románia vagy Magyarország – előznek, Szlovákia egyre inkább leszakad.

A szakértők szerint Szlovákia 2016 és 2023 között mindössze három százalékponttal javított helyzetén a vásárlóerő-paritáson számolt egy főre jutó GDP (szerk. megj. bruttó hazai össztermék) alapján, így jelenleg az EU-átlag 76 százalékán áll – ez a régió egyik legalacsonyabb mutatója. Még kedvezőtlenebb a helyzet, ha a hagyományos, euróban kifejezett GDP-t nézzük: ebben az esetben Szlovákia már csak a 11., tehát az utolsó helyen áll a 11 vizsgált térségbeli ország között.

Az egyik fő probléma az alacsony szintű és egyenetlen külföldi tőkebeáramlás. A közvetlen külföldi befektetések volumenében Szlovákia csupán Szlovéniát és Lettországot előzi meg. A kulcsfontosságú autóipari vállalatok részéről pedig egyre több kritika éri az országot: a munkabérek emelkedése, a növekvő adóterhek és az új tranzakciós adók miatt többen jelezték, hogy ma már nem fektetnének be újra Szlovákiában.

A gazdasági gondokat súlyosbítja az uniós támogatások nem hatékony felhasználása is. Az Állami Számvevőszék (NKÚ) rámutatott: bár az ország az EU-tagság húsz éve alatt közel 25,6 milliárd euró nettó támogatást kapott, ezeknek a forrásoknak a felhasználása legtöbbször akadozott, a lehívás jellemzően csak az adott programidőszak végén gyorsult fel.

Hírdetés

„Szlovákia hosszú ideje nem tudja kihasználni az uniós forrásokban rejlő fejlesztési potenciált. Túlsúlyban vannak az úgynevezett ’puha’ projektek, miközben hiányoznak a stratégiai beruházások, amelyek hosszú távú gazdasági és társadalmi hasznot hoznának”

– nyilatkozta Ľubomír Andrassy, az NKÚ elnöke.

A beruházási minisztérium is elismerte a problémákat, és közölte: az uniós források lehívása valóban lassú ütemben zajlott, ennek azonban több objektív és rendszerszintű oka van. A tárca szerint már dolgoznak a folyamatok gyorsításán.

A szakértők szerint a lemaradás egyik legfőbb oka a hosszú távú gazdasági vízió hiánya. Ezt a problémát nemrég Peter Pellegrini államfő is kiemelte, amikor arról beszélt: „Minden kormány a választási ciklusokhoz igazítja céljait, de közben hiányzik az állandó, nemzeti jövőkép, amely túlmutatna a pártpolitikai ciklusokon, és amelyet minden kabinet tiszteletben tartana.”

Szlovákia így nemcsak a nyugat-európai országokhoz való felzárkózástól távolodik el, hanem a régiós versenytársaktól is egyre jobban leszakad.

teraz.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »