Tisztelt Kurultaj közösség, kedves sporttársak és hagyományőrző barátaink!
A jövő héten Budapesten a Papp László Sportarénában rendezik meg az év legrangosabb cselgáncs (judo) versenyét, a Judo Világbajnokságot, június 13-20. között.
A Magyar Turán Alapítvány már több éve stratégiai együttműködést folytat a Magyar Judo Szövetséggel. Ennek az együttműködésnek a révén módunk van INGYENES BELÉPŐ jegyeket biztosítani korlátozott számban (a kvóta betöltéséig) az érdeklődők számára. Ehhez mindössze egy jegyigénylést kell írni a [email protected] címre, legkésőbb hétfő délután 18h-ig. A kvóta betöltése után csak a Turán tagsági igazolvánnyal rendelkezőknek tudunk ingyenes jegyet biztosítani. Ezért fontos, hogy időben írjanak az érdeklődők. Jelentkezéskor családi és keresztnevet kell megadni, illetve az együtt érkező családtagok, kísérők nevét és a lakhelyet (elég a településnév) vagy akinek van, a Turán igazolvány számát. Továbbá meg kell írni, azt is, hogy mely napokon kíván kilátogatni a versenyre a Papp László Arénában.
A cselgáncs (japánul judo) egy olimpiai küzdősport amelyet a sportág szövetségeinek becslése alapján több mint 10 millió ember művel világszerte és ezzel ez a legnépesebb olimpiai küzdősport a világon. Magyarországon is több tízezren űzik ezt a sportot.
Most a Világ legjobbjai érkeznek hozzánk minden kategóriában, Japántól-Braziliáig, Franciaországtól-Mongóliáig, valamint a legkiválóbb magyar cselgáncs versenyzők is részt vesznek a küzdelmekben. Gyertek el, szurkoljunk együtt a magyar versenyzőknek!
A világbajnokság programja
Papp László Sportaréna
Június 12., csütörtök
14:00: sorsolás
Június 13., péntek
Férfi 60, női 48 kg*
Június 14., szombat
Férfi 66, női 52 kg*
Június 15., vasárnap
Férfi 73, női 57 kg*
Június 16., hétfő
Férfi 81, női 63 kg*
Június 17., kedd
Férfi 90, női 70 kg*
Június 18., szerda
Férfi 100, női 78 kg*
Június 19., csütörtök
Férfi +100, női +78 kg*
Június 20., péntek
Vegyes csapatverseny*
További aktuális információk(magyarul) a judo.hu weboldalon.
*A selejtezők kezdési időpontját a nevezési
létszámok alapján határozzák meg,( várhatóan 10h körül)
a döntőkre és érmes mérkőzésekre
minden versenynapon 18:00 órától kerül sor.
A Judo világbajnokság Budapesten bejegyzés először Kurultáj-én jelent meg.
Forrás:kurultaj.hu
Tovább a cikkre »


