Soha ki nem alvó fényt hagyott maga után – Scorsese dokumentumfilmben állít emléket Ferenc pápának

Soha ki nem alvó fényt hagyott maga után – Scorsese dokumentumfilmben állít emléket Ferenc pápának

Martin Scorsese Oscar-díjas filmrendező dokumentumfilmet készít Ferenc pápa utolsó filmre vett mélyinterjúi felhasználásával – adta hírül az Aleteia nemzetközi katolikus portál a La Vanguardia spanyol napilap nyomán május 1-jén.

Az Aldeas: A New Story (Aldeas: Egy új történet) című film középpontjában az áll, hogy Ferenc pápa hogyan tekintett a művészetre mint a béke, az oktatás és a globális megértés előmozdításának eszközére.

A Ferenc pápa által létrehozott Scholas Occurrentes oktatási alapítványhoz kapcsolódó Aldeas Scholas Film és Scorsese saját cégének közös produkciója a pápa és a rendező beszélgetéseiből készül, az interjúk egy részét nem sokkal azelőtt vették fel, hogy a Szentatya április 21-én, 88 éves korában elhunyt.

A producerek szerint „bensőséges és kulturálisan ambiciózus” dokumentumfilmben a világ minden táján zajló Scholas Occurrentes-programokról készült felvételek lesznek láthatók. Az Aldeas kezdeményezés áll a fókuszban, amely különböző hátterű fiatalokat hív meg, hogy élettapasztalataik és értékeik kifejezéseként rövidfilmeket készítsenek. A dokumentumfilmben olyan országok képviselőit láthatjuk, mint Olaszország, Indonézia vagy Gambia, akik számára a történetmesélés a közösségteremtés és a megbékélés eszköze.

Globális osztályterem a film segítségével

A Ferenc pápa által 2013-ban alapított Scholas Occurrentes a „találkozás kultúráját” támogatja – gyakran használta ezt a kifejezést a Szentatya, hogy kifejezze egy olyan világ reményét, amely nyitottabb a párbeszédre, az együttérzésre és közös emberségünk érzékelésére.

Számára az Aldeas nem csak oktatási célokat szolgált: „Ez a projekt az emberi élet lényegét érinti” – fogalmazza meg Ferenc pápa az egyik beszélgetés során. „Költői. Építő jellegű. És összehozza az embereket azon keresztül, ami elválaszt minket.”

A dokumentumfilm Scorsese munkásságának régi témáit veti fel újra, különösen az értelem és a kegyelem keresését a széttöredezett világban. Korábban egy francia lapnak adott interjúban a rendező megvallotta: „Szinte megszállottan foglalkoztat a hit misztériumának kérdése. Ez a gondolat mindig elkísért, és gyakran megjelent valahogy a filmjeimben. Ennek révén fedeztem fel a vallást, ami segített megtalálni a gyökereimet…”

Hírdetés

Egyedülálló kötelék

Scorsese személyes kapcsolatot ápolt Ferenc pápával, amely a Vatikánban zajlott több négyszemközti találkozójuk során alakult ki. Egy ilyen találkozás 2023-ban mély benyomást tett a Szentatyára – nem filmes okokból, hanem a szeretet megnyilvánulása miatt. A rendező elhozta beteg feleségét az audienciára, az ő igényeit minden formaság elé helyezve.

„Ez az ember, ez a nagy művész azt mondta: »Ő a legfontosabb nekem. Többet ér minden díjnál«” – mondta később Ferenc pápa a Netflix Egy generáció története című dokumentumfilmjében.

Nagy érdeklődéssel várják a dokumentumfilmet

Miközben még nem tudni, mikor mutatják be az Aldeas: A New Story című dokumentumfilmet, a projektet máris elismerés övezi szimbolikus súlya miatt. Egyszerre teszi közzé Ferenc pápa utolsó filmre vett reflexióit és teret ad annak, hogy Scorsese újra a spirituális témák felé forduljon. Rávilágít a pápa gyakran figyelmen kívül hagyott kulturális vezető szerepére, aki a fiatalokban nemcsak a reményt, hanem a kreativitást is meglátta.

A dokumentumfilm középpontjában a találkozás áll – éppen az, amiről Ferenc pápa a legtöbbet beszélt. Nem előadás, hanem beszélgetés. Nem prédikáció, hanem történet.

Forrás: Aleteia

Fotó: Vatican Media

Székács István/Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »