Barátokból ellenségek – nyílt háborút folytat Trump és Musk Török Máté2025. 06. 06., p – 16:58
Donald Trump amerikai elnök kijelentette, hogy „nem is gondol” Elon Muskra, miután robbanásszerűen összekaptak, és hozzátette, hogy „egy ideig” nem fog Muskkal beszélni. Az elnök azt is felvetette: megvonhatják a techmilliárdos állami támogatásait, Musk pedig azt állította, hogy Trump neve benne van a Jeffrey Epstein-aktákban. Íme, a csatározás részletei.
Nagyon úgy tűnik, hogy Trump és Musk „évszázados” barátságának vége. Olyannyira, hogy az Egyesült Államok elnöke megszakítja a kapcsolatot a milliárdossal, legalábbis így nyilatkozott a CNN-nek pénteken.
A sajtóorgánum értesülései szerint nagy csalódottságában Trump még a piros Teslájától is megválik. Persze ennél fajsúlyobb következményei is lehetnek a szappanoperába illő történetnek, például, hogy az amerikai kormány felbontja a Musk cégeivel kötött szerződéseit.
A kapcsolat drámai gyorsasággal romlott meg Trump és a világ leggazdagabb embere között. Musk egészen a közelmúltig az elnök elkötelezett támogatója és a Fehéz Ház fontos tényezője volt.
Kapcsolódó cikkünk
A világ leggazdagabb embere három alkalommal is náci karlendítésre hasonlító mozdulatokat tett Donald Trump amerikai elnök beiktatási ceremóniáján, a saját beszéde alatt. Az üzleti mogul a nyilvános felháborodás okán az X-en reagált a történtekre.
Az Elon Musk X-oldalára is felkerült videón eredetileg csak egy olyan jelenet látszik, amikor arról beszél az ünnepségen összegyűlt közönségnek, hogy a „szívem veletek van”. Musk éppen háttal állt a kamerának, a CNN közvetítésén viszont látszott egy másik karlendítés szemből.
A kézmozdulatokat több szögből is megörökítették, és azonnal terjedni kezdett a közösségi médiában. A Trump-kormány leendő tagjának gesztusa óriási felháborodást keltett, Donald Trump kabinetirodája egyelőre nem reagált a történtekre.
A történtekre azóta maga Elon Musk is reagált. Musk X-en közzétett bejegyzésében azt írta, nagyon unalmas az a politikai támadás, hogy “mindenki Hitler” és hogy “jobb trükkökre van szüksége” ellenfeleinek.
Elon Musk Donald Trump „Államhatékonysági Hivatalát” (DOGE) fogja vezetni a most kezdődő elnöki ciklusban.
A kormányzati munkából való távozásának hivatalos, múlt heti rendzvényén Musk még azt mondta, hogy továbbra is Trump „barátja és tanácsadója” marad.
A vita középpontjában a képviselőház által elfogadott adó- és kiadáscsökkentési törvényjavaslat áll, amelyet Musk teljes mértékben ellenzett.
A feszültség kedden kezdett el fokozódni, amikor Musk „undorító förtelemnek” nevezte a Trump által „nagy, gyönyörű törvényjavaslatnak” nevezett tervezetet, de csütörtökön eszkalálódott igazán.
Mi történt csütörtökön?Trump Friedrich Merz német kancellárral folytatott nyilvános megbeszélést.Bírálni kezdte szoros szövetségesét, Elon Muskot.
Nagyot csalódtam Elonban, sokat segítettem neki
Musk már Trump beszéde alatt posztolt a tulajdonában lévő X közösségi platformra.
Micsoda hálátlanság
Ezt követően szavazást indított arról, hogy új politikai pártot alapítson-e.Majd a milliárdos bedobta a „bombát”:
állítása szerint Trump neve szerepel a Jeffrey Epstein szexuális bűnöző ügyeit összegző iratok közt.
Time to drop the really big bomb:@realDonaldTrump is in the Epstein files. That is the real reason they have not been made public.Have a nice day, DJT!— Elon Musk (@elonmusk) June 5, 2025
Trump elmélkedett is mindezek után egy sort, amivel megkezdődtek a fenygetések. Mint kifejtette ugyanis: több milliárd dollárt spórolhatnának, ha felmondanák a Musk cégeivel fennálló szerződéseket.
Musk erre úgy reagált, hogy akkor a SpaceX megkezdi az állami küldetésekhez használt Dragon űrhajó kivonását a forgalomból. De mivel egy felhasználó azt írta neki az X-en, hogy ennél mindketten jobbak, és lépjenek hátra egyet, az üzletember úgy döntött, tényleg itt az ideje lenyugodni.
Jó tanács. Oké, nem fogjuk leszerelni a Dragont
– közölte Musk.
Kapcsolódó cikkünk
Elon Musk amerikai vállalkozó vagyona egy nap alatt csaknem 34 milliárd dollárral csökkent, a Bloomberg naponta frissülő milliárdosok listája (Bloomberg Billionaires Index) szerint Elon Musk továbbra is a világ leggazdagabb embere, de vagyona 334,5 milliárd dollárra mérséklődött péntek reggelre.
A lista szerint a vállalkozó vagyona az év eleje óta 97,9 milliárd dollárral csökkent.
A lista második helyén Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója, a közösségi médium anyavállalata, a Meta vezérigazgatója áll 241 milliárd dolláros vagyonnal, ami 24 óra alatt 1,12 milliárd dollárral mérséklődött, az év eleje óta azonban 34,2 milliárd dollárral gyarapodott.
A harmadik leggazdagabb 229 milliárd dollárral az Amazon internetes kereskedőcég alapító-elnöke, Jeff Bezos, aki egy nap alatt 693 millió dollárt keresett, de 9,43 milliárd dollárt veszített az év kezdete óta.
Akadnak még optimisták
Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnöke szerint a drámai összecsapás ellenére megmenthető Musk és Trump kapcsolata.
Igen, hiszek a megváltásban, és szerintem minden rendbe fog jönni
– mondta Johnson a CNN-nek.
Viszont a CNBC-nek adott interjúban azért ő is odaszólt Musknak a törvényjavaslattal kapcsolatos kritikájára reagálva.
„Nem mondom meg Elon barátomnak, hogyan építsen rakétákat” – fogalmazott, hozzátéve: „és azt kívánom, bárcsak ne vitatkozna velem arról, hogyan kell törvényt alkotni és elfogadni”.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


