A Kaposvári Egyházmegye szeretettel hív minden táborozni vágyó, hitét erősíteni kívánó fiatalt imatáboraiba. Idén augusztusban is három helyen, három korosztálynak szerveznek lélekmélyítő hetet.
Az imatábort 1997 óta tartják meg Magyarországon. Franciaországból került hazánkba a módszer, amely alapján az egyhetes programot összeállítják a szervezők.
A tábort minden év augusztus első hetében három korcsoportban, három helyszínen rendezik. A legkisebbek 2–5. osztályig Galambokon – idén augusztus 3. és 8. között –, a 6–8. osztályosok Homokkomáromban – szintén 3–8-ig –, a 15–25 év közötti fiatalok pedig Garaboncon táboroznak, ők augusztus 10. és 16. között.
A hét csúcspontja a három tábor közös szentmiséje lesz, amelyen a mintegy 250 résztvevő együtt ad hálát. A misét augusztus 7-én, csütörtökön 10 órakor a homokkomáromi kegytemplomban Varga László megyéspüspök mutatja be.
A lelki programok mellett a tábor célja a vidám, élményekkel teli közösségépítés.
További információ és jelentkezés:
Galambok (2–5. osztály)
Információ: galambokimatabor.hu
Jelentkezés IDE KATTINTVA
Homokkomárom (6–8. osztály)
Információ: https://www.magvet.hu/hk-imatabor/
Jelentkezés IDE KATTINTVA
Garabonc (15–25 év között)
Információ: https://imatabor.webnode.hu/
Jelentkezés IDE KATTINTVA
Forrás és fotó: Kaposvári Egyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


