Szent Ágotára, a mellbetegek védőszentjére emlékeztek Sárszentágotán

Szent Ágotára, a mellbetegek védőszentjére emlékeztek Sárszentágotán

Spányi Antal megyéspüspök mutatott be szentmisét Sárszentágotán a helyi plébánosokkal közösen a XII. Szent Ágota-napon május 31-én.

A Szent Ágota szűz és vértanú – a mellbetegek védőszentje – tiszteletére megrendezett esemény legfőbb célja az volt, hogy megmutassa: a fájdalmat és a nehézségeket is lehet méltósággal viselni. Szent Ágota élete és vértanúsága ma is fontos üzenetet hordoz azok számára, akik betegséggel küzdenek – különösen azoknak a nőknek, akik mellrákkal élnek, de a gyógyulás reményével tekintenek a jövőbe.

A főpásztor szentbeszédében a szenvedés és az együttérzés keresztény értelméről beszélt. Kiemelte, hogy a betegek életében jelen lévő szenvedés egyfajta kereszt, amelyet hordozniuk kell. E kereszt hordozásában nincsenek egyedül – mellettük állnak szeretteik, az orvosok és az ápolók, akik testi-lelki támogatást nyújtanak számukra. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy

ezért ő az, aki igazán velünk van a nehézségekben, és erőt ad azok elviseléséhez.

A Szent Ágota-napok üzenete minden esetben a közös tanúságtétel arról, hogy az Egyház közössége nem hagyja magára a szenvedőket, hogy az Isten irgalma mindannyiunk számára elérhető, és hogy az ima és a közösség ereje hegyeket mozdíthat meg.

Hírdetés

A szentmisét követően a Szent Ágota Általános Iskola tanulói megható és igényesen összeállított műsorral örvendeztették meg a jelenlévőket. Az előadásból sugárzott a hit ereje és az életöröm derűje, amely méltó folytatása volt az ünnepi alkalom lelki üzenetének.

A nap elmaradhatatlan programja volt a „Motorral a mellrák ellen” motoros felvonulás. A résztvevő motorosok plébánosi áldással indultak útnak, hogy látványos jelenlétükkel felhívják a figyelmet a mellrák elleni küzdelem fontosságára és a megelőzés üzenetére.

Az esemény záróakkordjaként a Bolyki Balázs Soul & Gospel Kórus lépett fel a templomban, ahol lélekemelő előadásukkal Isten dicsőségét hirdették. Koncertjükön a hit, az öröm és a zene ereje egyesült, méltó lezárásaként a Szent Ágota-napnak.

Forrás: Székesfehérvári EgyházmegyeSiák Gáborné/Magyar Rákellenes Liga Sárszentágotai Alapszervezete

Fotó: Hír Csenge; Siák Gábor

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »