Megkezdődtek a Szakkör program alkotásainak kiállításai az Ung-vidéken

Megkezdődtek a Szakkör program alkotásainak kiállításai az Ung-vidéken

Június 4-én, a nemzeti összetartozás napján nyílt meg az első Ung-vidéki kiállítás a Szakkör program kézműves alkotásaiból Csicserben.

A Nemzeti Művelődési Intézet programja segíti a kisközösségek építését és erősítését, így az összetartozás napján történt megnyitása szimbolikus jelentőséggel is bírt.

A településen hét csoport alkotásaiból nyílt kiállítás a község kultúrházában.

A bútorfestő szakkör alkotásai (Fotó: Markó Erzsébet)

Bútorfestés, nemezelés, gyertyaöntés, papírfonás, kezdő és középhaladó makramékészítés szakágakban dolgoztak október óta heti rendszerességgel a településről bekapcsolódó résztvevők 5 fős csoportokban, hogy elsajátítsák, illetve tökéletesítsék a foglalkozások készségeit.

A kitartó munka eredményét egymásnak és a település, valamint a régió lakosainak a tegnap megnyitott kiállítás keretében mutatták meg. A kiállításmegnyitót a helyi alapiskola tanulóinak műsora színesítette.

A kiállítást Gabri Rudolf, a Rákóczi Hálózat elnöke, a program felvidéki felelőse és Hajdók Vince, Csicser község polgármestere nyitották meg.

Hírdetés

Gabri Rudolf kiemelte, hogy a Kárpát-medencére és a határon túli magyar közösségekre is kiterjedő program megnyitásának nem is lehetett volna szebb napot választani, mint a nemzeti összetartozás napját, hiszen a program kézműves foglalkozásai is összetartják a falu- és lakóközösségeket, Kárpát-medencei szinten pedig összekapcsolják a magyar alkotóközösségeket.

A program 2021 óta van jelen a Felvidéken, kezdetben 13 csoporttal indult, idén 68 szakköri csoport működik Felvidék-szerte Mátyusföldtől Ung-vidékig. A résztvevők 21 szakkörtípusból választhattak.

Június folyamán zajlanak az anyaországi és a határon túli magyar közösségek kiállításai, a program új évada pedig ősszel veszi majd kezdetét.

 

 

Ung-vidéken a következő szakköri kiállítás Mokcsamogyoróson várható június 7-én, a régió központi kiállításának megnyitójára pedig június 13-án kerül majd sor Nagykaposon, a Magyar Közösségi Házban.

Vályi Edit/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »