Október második hétvégéjén tartják az idei Simon-Júdát

Október második hétvégéjén tartják az idei Simon-Júdát

Október második hétvégéjén tartják az idei Simon-Júdát Török Máté2025. 06. 04., sze – 16:02 Párkány |

Október kilencedike és tizenkettedike közt rendezik meg idén Párkányban a Simon-Júda vásárt. Az árusok jelentkezése már lezárult, a vidámparkosok, búcsúsok augusztus 15-ig jelezhetik részvételi szándékukat. Idén nem emelkedik a standbérletek díja.

Az ország egyik legnagyobb kirakodóvásárára május 31-ig jelentkezhettek a standbérlők. 

A Simon-Júda szektorbeosztása nem változik és árakat sem emeltünk”

– közölte az Új Szóval Sipos István, a városi hivatal osztályvezetője. Hozzáttette, a jelentkezések alapján idén is több száz árus érkezik majd Párkányba, a Szent István utcán is lesznek standok.  

Hírdetés

A kézműves szektorban egy árus maximum 6×2 méteres helyet igényelhet. 

A vásár területén parkolni is lehet majd, naponta és autónként 25 euróért.  

A mozgóárusok (például tökmagárus, kalácsok, lufik és hasonlók árusítása, termékbemutatók) bérleti díja naponta és négyzetméterenként 8 euró 50 cent. Ugyanakkor a mozgóárusok kézműves termékeket nem árulhatnak. A vendéglátóipari egységeknél játékot árulóknak külön, számozott helyeket alakítanak ki. Az ő esetükben a bérleti díj folyóméterenként 36 euró, a vásár egész időtartamára. Az F zónában a vidámparki berendezések elhelyezésének bérleti díja naponta és négyzetméterenként öt euróba kerül az idei Simon-Júdán. 

Az  árusítási helyeket kizárólag a városháza vagyongazdálkodási és vállalkozási szakosztályának dolgozói ítélik oda a résztvevőknek, nem az árusok választják ki a helyeket.  A helyek odaítéléséről a kérelmező írásbeli értesítést kap az árusítóhely konkrét számaival valamint az árusítóhelyért fizetendő bérlet összegével és befizetés időpontjával. A befizetési időpont be nem tartása az árusítóhely visszavonását jelenti. Azoknak a résztvevőknek, akik a meghatározott időben befizetik a bérlet összegét, postázzák az árusítási engedélyt. 

A vidámparkosok, hintások, búcsúsok augusztus 15-ig jelezhetik részvételüket a városháza illetékes osztályán. A kérelmeket kizárólag személyesen vagy postai úton lehet benyújtani. 

Az idei Simon-Júdára is több tízezer látogatót várnak, Csehországból, Lengyelországból, Erdélyből és Magyarországról is érkeznek majd árusok.  


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »