Újabb riporter távozik a Markízától Török Máté2025. 06. 02., h – 14:54
Michal Kovačič és Viktor Vincze után újabb közéleti szerkesztő távozik a kereskedelmi tévétől. Állítása szerint ez a Markíza már nem az, ahová belépett.
A Markíza hírműsorának riportere és a szakszervezetének alelnöke, Gabriela Kajtárová távozik a csatornától – számolt be erről az Instagram oldalán. A Denník N értesülései szerint felmondott Juraj Pruša kiadásvezető és egy külsős szerkesztő, Stanislava Benická is.
„És most mi lesz? Elmész, és hősi hangvételű posztot írsz róla az Instagramra?
Nem, ez nem hőstett, ez csak egy egyszerű gesztus.
Talán elsikkad, talán ellenem fordul, mert hallgatni biztonságosabb, mint megszólalni. Talán az lenne a hősiesség, ha maradnék – de nincs miért maradni” – írta Kajtárová, aki hét éve érkezett az RTVS-től a Markízához.
Kajtárová emlékeztetett rá, hogy akkor csatlakozott a Markízához, amikor a szerkesztőség még „független és egészségesen pimasz” volt, és kritikus hozzáállásuk egyetlen kormánynak sem tetszett. Szavai alapján a lényegi változás az új cseh tulajdonos érkezésével állt be.
Ismertette azt a helyzetet is, amely távozásra késztette. Példának azt hozta fel, amikor egy politikussal való szóváltás után a felettese felhívta, és megkérdezte tőle:
Gabika, azt akarod, hogy kirúgjanak?
Szerinte ez a beszélgetés jól tükrözi a szerkesztőségben uralkodó feszültséget.
Távozása összefügg azzal a tervvel, hogy Viktor Vincze bemondót áthelyezték volna egy online projekthez. Vincze szerint ezzel csak előkészítették a terepet ahhoz, hogy végleg megváljanak tőle, így nem fogadta el a feltételeket és a távozás mellett döntött.
Kajtárová úgy véli, hogy ami, Vinczével történt, egyszerű bosszú, és ez volt számára is az utolsó csepp.
Kapcsolódó cikkünk
Bejelentette távozását a Markíza kereskedelmi televíziótól Viktor Vincze, a csatorna egyik legismertebb bemondója. A lépés ismét kiélezheti az egy éve mérgesedő viszonyt az alkalmazottak és a kormány között egyensúlyozó televízió stábjában.
Vincze a közösségi hálón jelentette be, hogy többet nem vezet műsort a Markízánál, korábban évekig a híradó egyik fő arcaként ismerte a nevét a nyilvánosság. A műsorvezető azután jutott a döntésre, hogy egyeztetett a tévé vezetésével. A konfliktus többrétegű: míg a Markíza állítja, hogy egy másik, hasonlóképp attraktív pozícióba akarta áthelyezni Vinczét, a műsorvezető szerint valójában előkészítették a terepet ahhoz, hogy megváljanak tőle. A történés mutatja, hogy a televíziók szerkesztősége és vezetése között továbbra is sok konfliktus lappang.
Rejtett leépítés
„Az ajánlatukat bármelyik alkalmazott elutasította volna, aki képes megkülönböztetni a feketét a fehértől, a napot az éjszakától, az őszinte ajánlatot a célzatos lépéstől” – jelentette ki Vincze, aki szerint a Markíza lépése hasonlatos ahhoz, mikor a televízió tavaly májusban Michal Kovačičtól akart megszabadulni. Úgy látja, a helyzetét nehezítette, hogy jobb munkakörülményeket akart teremteni a kollégáinak szakszervezeti vezetőként, valamint felszólalt a hírszolgáltatás függetlenségébe történő beavazkotások ellen is.
Vincze helyzetét bonyolítja, hogy felesége, Adela híres celeb: a híradós korábbi kiközösítése és jelenlegi távozása tehát olyan körökbe is eljut, amelyek egyébként szimpatizálnak a kormánypártokkal.
A televízió állítja, hogy korrekt ajánlatot adott Vinczének és a hírszolgáltatástól való eltávolítása helyett a TN live projektbe akarták volna besorolni, változatlan feltételek mellett, és tiszteletben tartják a döntését – a műsorvezető egyébként ezt vitatja, úgy látja, aránytalanul több munkával járt volna a váltás. Vincze egyébként nem az egyetlen távozó, műsorvezető partnere, Zuzana Čimová szintén otthagyja a híreket, a műsorvezető mellett csaknem nyolcvan alkalmazott szólalt fel egy petícióban.
Egy éves ciklus
Nem először történik meg, hogy a Markízának konfliktusai akadnak a saját alkalmazottaival – tavaly májusban ugyanez a történet, más szereposztásban zajlott le. Akkor a Peter Gažík igazgató vezette menedzsmentnek óvatos manőverezéssel sikerült megakadályozni a szerkesztők tömeges távozását és a televízió válságát.
Az egy évvel ezelőtti konfliktust Michal Kovačič, a Testre szabva (Na telo) politikai vitaműsor egykori vezetője robbantotta ki, mikor elő adásban jelentette ki, hogy a Markíza vezetése nyomást gyakorol a műsorvezetőkre és cenzúrázza a hírszolgáltatást. Válaszul a televízió felfüggesztette a műsorvezető és arra hivatkozott, hogy Kovačič megsértett minden etikai előírást, mikor önkényesen elmondta az álláspontját moderátorként. A kereskedelmi tévé csaknem száz munkatársa kiállt Kovačič mellett és garanciákat követeltek a műsorkészítés szabadsága kapcsán.
A helyzet végül felemás módon rendeződött: a televízió garanciát vállalt a hírműsorok sérthetetlenségére, Vincze átvette a szakszervezet vezetését, a Testre szabva egy, a bejelentettnél sokkal hosszabb szünet után visszatért a képernyőre. Kovačič távozott a csatornától, elutasított egy webes ajánlatot, majd tavaly novemberben a 360tka hírportál vezető arcaként tért vissza.
Csatornák ostrom alatt
Míg tavaly májusban a vita nem csak a műsorvezetőkről, de a véleménycsere jövőjéről is szólt, az elmúlt időszakban némileg normalizálódott a televíziók politikai vitaműsorainak helyzete. A Markíza egyik válságát az okozta, hogy Robert Fico a televíziót ideiglenesen kizárta a kormányhivatali sajtótájékoztatókról, majd a három koalíciós párt áprilisban bojkottot hirdetett a Testre szabva ellen – vitapartner híján pedig csak egyoldalú műsorokat tudott készíteni a televízió.
A politikai vitaműsorok intézménye azonban azóta sem szűnt meg teljesen. Az átszervezett közszolgálati televízió és rádió (STVR) majdnem hétvégi rendszerességgel egy asztal mögé tudja ültetni a kormánypárti és ellenzéki politikusokat.
A JOJ televízió a politikusok bojkottja miatt tavaly megszüntette saját vitaműsorát, a Pengeélent (Na hrane), utódja, a Politika 24 időnként vitákat szervez, időnként pedig egy-egy politikusnak biztosít megjelenési lehetőséget. A TA3 vitaműsoraiban egy asztal mögé szoktak ülni a meghívott vendégek és egyelőre úgy tűnik, hogy a felújított Testre szabvát is elkerüli a bojkott: mindkét fél megjelenik a vitákon.
A kormánykoalíció a vitakultúra részleges megtartása mellett a médiateret azért át tudta alakítani. A hetekben új igazgatót választó STVR valószínűleg nem lesz kritikus a kormánnyal, a TA3 is többnyire szimpatizál a koalícióval, a Joj és a Markíza pedig kevésbé feszegeti a koalíció problémás ügyeit – miközben, mint Vincze példája is mutatja, lassan leépíti a kényelmetlen riportereket.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


