Most akkor mégis lesz Pride?

Most akkor mégis lesz Pride?

Megsemmisítette a Kúria a június 1-re tervezett szivárványos felvonulást betiltó rendőrségi határozatot, és új eljárás lefolytatására kötelezte őket.

„A határozat nem vezette le, hogy a bejelentett gyűlésre miért vonatkoznak az Alaptörvény és a jogszabályok hivatkozott rendelkezései. A határozat és az eljárás iratai alapján az sem volt megállapítható, hogy mi az a sajátos körülmény, amely folytán a gyülekezési hatóságnak meg kellett tiltania a gyűlést, miközben két héttel korábban hasonló tárgyú gyűlések megtartását nem tekintette az Alaptörvénybe ütközőnek, hanem azokat tudomásul vette” – olvasható a Kúria erről szóló közleményében.

Hírdetés

Azt is hozzátették, hogy a hiányzó bizonyítást a Kúria nem végezhette el, ennek hiányában viszont nem lehet állást foglalni a gyűlés megtiltásának törvényességéről – értelmezte a Kúria többoldalas közleményét a 24.hu.

Június 1-jére öt emberi jogi szervezet – az Amnesty International Magyarország, a Háttér Társaság, a Magyar Helsinki Bizottság, a Szivárvány Misszió Alapítvány (a Budapest Pride szervezője) és a Társaság a Szabadságjogokért – békés felvonulást tervezett az Andrássy úton. A demonstráció célja, hogy felhívja a figyelmet a transz- és homofóbia elleni fellépés fontosságára és kiálljon az LMBTQI-emberek jogegyenlősége mellett – ahogy teszi azt az évente megrendezett Budapest Pride immár három évtizede.

A tervezett gyűlés megtartását a rendőrség megtiltotta, ám a szervezők ezt nem hagyták annyiban, és a Kúriára vitték az ügyet.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »