Putyin akkor találkozik Zelenszkijjel, ha előrehaladnak az alacsonyabb szintű tárgyalások

Putyin akkor találkozik Zelenszkijjel, ha előrehaladnak az alacsonyabb szintű tárgyalások

Vlagyimir Putyin orosz elnök csak akkor veszi fontolóra a csúcstalálkozót Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, Donald Trump amerikai elnökkel és Recep Tayyip Erdogan török elnökkel, ha a Moszkva és Kijev közötti alacsonyabb szintű tárgyalások eredményre vezetnek. Ezt pénteken jelentette be Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.

„Putyin elnök többször kijelentette, hogy elvben támogatja a magas szintű kapcsolatokat” – mondta Peszkov. „Először azonban eredményeket kell elérni a két ország közötti közvetlen tárgyalásokon” – magyarázta.

A Kreml azt is bejelentette, hogy hétfőn küldöttséget küld Isztambulba, amely készen fog állni a második fordulós tárgyalásokra Kijevvel.

Hírdetés

A török fővárosban ebben a hónapban tartották az első közvetlen orosz-ukrán tárgyalásokat több mint három évnyi háború után. Moszkva azt javasolta, hogy június 2-án, hétfőn folytassák a tárgyalásokat. Peszkov szerint Oroszország még mindig várja Kijev válaszát a javaslatára.

Andrij Jermak, az elnöki hivatal vezetője szerint Ukrajna kész tárgyalni Oroszországgal, de ragaszkodik ahhoz, hogy Moszkva előbb küldje meg a háború befejezésének feltételeit tartalmazó memorandumot.

Teraz.sk

Nyitókép: Pavel Byrkin, Sputnik, Kremlin Pool Photo via AP


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »