A kormányfő szerint a kormány dolga az, hogy elősegítse a vállalkozások sikeres működését. „Sok szervezet próbálkozik azzal, hogy a vállalkozók érdekeit képviselje” – fogalmazott. Kiállt amellett, hogy „a magyar kormány nem Brüsszel végrehajtó hivatala”, a magyar gazdaságot a magyar érdekek szerint kell kormányozni.
Szerződés-aláírásra érkezett Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara küldöttgyűlésére.
Beszédet is mondott ebből az alkalomból.
https://www.facebook.com/plugins/video.php?height=314&href=https://www.facebook.com/orbanviktor/videos/703923128712875/&show_text=false&width=560&t=0
„Tizenőt éve van közöttünk együttműködés” – emlékeztetett a kormányfő. „Az MKIK egy kitüntetett partner a kormány számára. Sok szervezet próbálkozik azzal, hogy a vállalkozók érdekeit képviselje, de bevalljuk, az MKIK a stratégiai kulcspartnere a kormánynak” – szögezte le.
Kiállt mellette, hogy „az erős vállalkozói réteg az erős gazdaság alapja, a kormány dolga az, hogy elősegítse a vállalkozások sikeres működését”.
Ezután intézkedéseket és hatásait sorolta.
Orbán Viktor nyomatékosította, nem csak politikai, de gazdasági értelemben is „új választás előtt állunk”. Úgy látja, az ellenzék kormányra kerülve adót akar emelni, ezt az európában kormányzó baloldali pártok irányvonalából lehet látni, „mindannyian felnőtt fejjel éltük át, amit 2010 előtt láttunk, legfeljebb nem emlékszünk rá” – idézte fel, példaként említve az ingatlanadó Alkotmánybíróság által eltörölt baloldali kezdeményezését.
Ezzel szemben áll a nemzeti gazdaságpolitika, ami a teljesítmény pártján áll, és az adócsökkentés útját választja, ezért csökkentették felére az szja-t és a társasági adót is, közben az átlagbér 3-szorosára, a minimálbér 4-szeresére nőtt az elmúlt években. Kormányfőként ellenáll az adóemelésnek és az uniós közös hitelfelvételi törekvéseknek, „a magyar kormány nem Brüsszel végrehajtó hivatala”, a magyar gazdaságot a magyar érdekek szerint kell kormányozni.
„Vitatkozunk, néha vétózunk, tárgyalunk, végül megegyezünk” – vázolta a stratégiát.
A kormányzás szerinte 5 világos állításra épül, e mentén működnek együtt az MKIK-val is:
Aztán beszélt az MKIK-val „közös gyermekéről”, ami a Széchenyi-kártya, ezzel 320 milliárd forintot adnak a vállalkozásoknak.
Ukrajna uniós csatlakozása: a veszély
Egyetlen veszélyt lát csak a kormányzás sikerességének horizontján, ez pedig Ukrajna uniós csatlakozása; a magyar gazdaság elvesztett 3 év alatt a háború miatt 20 milliárd eurót, ezért nem szabad fűteni a háborút sem szavakkal, sem katonákkal, sem fegyverekkel, nem szabad Ukrajnát egy egymilliós hadsereg fenntartásával segíteni, mert „Magyarország ebbe belerokkanna”, „nem vállaljuk az ukrán maffiát és a génmódosított élelmiszereket sem”.
Kérte, hogy a vállalkozások is vegyenek ezért részt a Voks 2025 szavazásban.
Vállalkozássegítés
Rögzítette, a kormány elvégezte az adó- és bürokráciacsökkentés munkáját.
Bejelentette: a Demján Sándor vállalkozássegítő programba újabb 10 milliárd forintokat tesz a kormány, erről szerdai ülésén már döntött is, ezt a politikát az emberek többsége támogatja is – zárta gondolatait a miniszterelnök.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


