Bajnokságot nyertek, történelmet írtak a kamocsaiak Orosky Tamás2025. 05. 29., cs – 12:11
Javában finiselnek a csapatok a regionális focibajnokságokban. Több helyszínen már célba értek, bajnoki címet ünnepeltek a gárdák. Így volt ez a minap Kamocsán is, az Érsekújvári járásban található települést képviselő kollektíva utcahosszal szerzett elsőséget a területi bajnokság VII. ligájában.
A Dolný Ohaj elleni hazai, 2:2-es eredménnyel végződött bajnoki párharcot követően Peter Kováč, a területi és a Nyugat-szlovákiai Futballszövetség elnöke adta át a hazaiaknak a bajnoknak járó trófeát. Ezzel futballtörténelmet írtak a kamocsaiak, ugyanis nyártól első alkalommal szerepelhetnek a kerületi bajnokságban.
„Számunkra ez kimagasló siker. Két fordulóval a bajnoki pontvadászat befejezése előtt 13 pont előnnyel vezetjük a tabellát, ezért nyugodtan várjuk a végjátékot. Élünk a lehetőséggel, kipróbáljuk magunkat a VI. ligában. Megjegyzem, ezen a szinten még nem szerepeltünk. Mi több, jelentkeztünk a Szlovák Kupába és az Elnöki Kupáért is versenybe szállunk”
– ecsetelte lapunknak a bajnoki elsőség hozadékát Labancz Gyula, a kamocsaiak klubelnöke.
Megtudtuk, annak ellenére, hogy az együttes gerince megmaradt, tavaly nyáron kicserélődött a játékoskeret.
Kubílek László személyében új edző vette kezébe a karmesteri pálcát. Remek rajtot vettünk, ősszel zsinórban tizenegy bajnoki meccset nyertünk, csupán a párkányiak fakócsapatától szenvedtünk vereséget. A legfontosabb találkozón, a 12. fordulóban vendégként 4:0-ra vertük a barsfüssieket (Trávnica). Nyolc pont előnnyel fordultunk.
Tavasszal már nehezebb dolgunk volt, ugyanis az ellenfelek minden megtettek annak érdekében, hogy térdre kényszerítsenek minket. A végéhez közeledő idényben háromszor buktunk, de hazai veretlenségünket megőriztük. Mi szereztük a legtöbb találatot (86), kaptuk a legkevesebb gólt (27). Szabó Albert 24-szer volt eredményes, a gólkirályi cím legnagyobb esélyese.
Szurkolóinknak sok örömet szereztünk látványos támadófocinkkal. Játéktudásban és erőnlétileg is a mezőny fölé nőttünk. Ez elsősorban annak tudható be, hogy futballistáink rendszeresen látogatják az edzéseket. Az anyagi háttérről a községi hivatal és több kisebb-nagyobb vállakozó gondoskodik. Megjegyzem, az utóbbi öt évben a legjobbak közé tartozunk, kétszer másodikként, háromszor harmadikként értünk célba
– fűzte tovább a gondolatsort a tisztségviselő.
A hazai idényzárón vasárnap a barsfüssieket fogadják, majd Szentmihályúron (Michal n/Ž.) tesznek pontot a sikeres évad végére.
A bajnoki trófeát már megkaptuk, előnyünk behozhatatlan, ezért a hazai veretlenségünk megőrzése, a bajnokcsapat presztízsének növelése a célunk
– fogalmazott Labancz Gyula.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


