Habsburg György Spanyolországban képviseli Magyarországot

Habsburg György Spanyolországban képviseli Magyarországot

Habsburg György, az utolsó oszták császár és magyar király unokája.

Jelenlegi párizsi nagykövet lesz Magyarország spanyolországi képviselője.

“A külügyi tárca több nagykövetcserétis előkészít, miközben a diplomáciai posztok átrendezése folytatódik. Hozzáteszik: az Országgyűlés külügyi bizottsága keddi, zárt ülésén támogatta Habsburg György madridi misszióvezetését.”

(Habsburg György 2021 márciusától töltötte be a párizsi nagykövet posztját.)

Az 1993-ban Magyarországra költözött és magyar állampolgárságot felvett arisztokrata már 1996-ban, Horn Gyula kezdeményezésére utazó nagykövet lett, majd a Magyar Vöröskereszt elnöki tisztségét töltötte be.

(Számomra ez azt jelenti, hogy bírta a kommunisták – szocialisták bizalmát is.)

Habsburg György politikai ambícióit is megmutatta:

2009-ben az MDF EP-választási listáján indult.

Mindenki mást gondol erről a kinevezésről.

Hírdetés

Nekem elsőre két dolog jutott eszembe.

Eszembe jutott IV. Károly levelezése – Károly és a Sixtus-affér!

Ennek igen súlyos következményei lettek ránk nézve!

De ez a múlt és ezt a nagyapja tette.

A mai európai helyzetben, különös tekintettel Franciaország abban vállalt szerepére – egyszerűen egy rátermettebb és én kimondom – lojálisabb nagykövetre van szükség Párizsban.

Spanyolország hazánk tekintetében nem olyan fajsúlyos mint Franciaország.

(Megint más kérdés, hogy ki és miért erőlteti a Habsburg jelenlétet a magyar politikában vagy közéletben?!)

Egy emberről és annak köréről biztosan tudni lehet, hogy feltétlen híve a többszörösen trónfosztott családnak – Semjén Zsolt.

V gr. Molnár-Gazsó János

Megosztás

The post Habsburg György Spanyolországban képviseli Magyarországot appeared first on Magyar Tudat.


Forrás:magyartudat.com
Tovább a cikkre »