Vészhelyzetet idézett elő a Feketeügy megnövekedett vízhozama Kökösbácsteleken, ahol a hatóságok szerda reggel úgy döntöttek, hogy elővigyázatosságból az áradás fenyegette házakból, gazdaságokból mintegy 100 lakost evakuálnak. Az érintetteket a dobollói sportcsarnokban helyzik el – tájékoztatott a megyei sürgősségi felügyelőség sajtóirodája.
Mint közölték, az árvíz közvetlenül nem érintett egyetlen lakást sem, de a helyzetet továbbra is figyelemmel kísérik, hogy megtegyék a szükséges intézkedéseket a közösség védelme érdekében. A helyszínen tartózkodnak a megyei sürgősségi felügyelőség készenléti egységei több beavatkozást segítő speciális járművel, kisbusszal, egy személy- és több sérült szállítására alkalmas járművel, illetve motorszivattyúkkal. A Brassó megyei sürgősségi felügyelőség két kisbuszát is kijelölték a mentőszolgálat támogatására.
Szerda délelőtt 10 órakor újabb helyzetjelentés érkezett a térségből: Kökösbácsteleken a víz szintje annyira megemelkedett, hogy átlépte a védőgátat, Márkosrétnél pedig négy ponton is rés keletkezett a gáton.
Az éjszaka folyamán a sürgősségi felügyelőség háromszéki csapatai figyelték a Feketeügy, az Olt és a Kovászna pataka vízállását Kökösbácsteleken, Márkosréten és Nagyborosnyón is. Utóbbi településen kedden késő este összeült a helyi katasztrófavédelmi bizottság Ráduly István prefektus részvételével, és úgy döntöttek, hogy a Zágon-patak jobb partján egy kivezető rést hoznak létre a védőgáton az emberek, az állatok és a háztartások védelme érdekében.
Háromszéken több utat is lezártak a forgalom előtt: Erősd és Botfalu, Szörcse és Orbaitelek, Uzon és Bikfalva között sem lehet közlekedni (ott a forgalmat Sepsimagyarós irányába terelik) – tudatta a sürgősségi felügyelőség, Brassó megye tanácsa arról tájékoztatott, hogy a Szászmagyarós fele vezető úton lezárták az eső miatt megrongálódott Olt-hidat. Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke szerda reggel arra hívta fel a figyelmet, hogy Rétyen a Feketeügy vízszintje jelentősen megemelkedett, elérte a hidat így az országos útügyi hatóság 3,5 tonna súlykorlátozást vezetett be. Hasonló intézkedés van érvényben a 122B jelzésű úton Málnásfürdőnél, a 12-es országúttól a bányabejáratig.
Frissítés: Szerda délben Kökösbácsteleken folytatták az emberek kitelepítését az áradás által fenyegetett otthonokból, a háromszéki tűzoltókat Szeben, Argeș és Brassó megyéből érkezett csapatok, felszerelések segítik a munkában. Márkosréten megkezdték a védőgáton keletkezett rések betömését: a kormánybiztosi hivatal beszámolója szerint a helybéliek, mintegy százan kivonultak a helyszínre, homokzsákokat töltenek, azokkal emelik a védmű magasságát. Tűzoltók, csendőrök és a vízgazdálkodási vállalat munkatársai is segítik erőfeszítéseiket. Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke ismertette, lezárták a forgalom előtt, nem járható az Uzon – Sepsimagyarós, valamint Szentivánlaborfalva – Sepsimagyarós útszakasz sem. Megyeszerte a készenléti egységek közel 200 embere dolgozik az érintett területeken.
Frissítés: Gondot okozott az esőzés Papolcon is. Zágon önkormányzata tájékoztatása szerint megáradt a Papolc pataka, a víz szintje pedig folyamatoan emelkedik. Arra kérték az embereket, aki tud, menjen és segítsen a védekezésben, a bajbajutottak támogatásában. Kiss Augustin polgármester lapunknak elmondta, önkéntesek, a helyi tűzoltók, sokan dolgoznak az érintett helyszínen, ezer zsákot töltöttek meg homokkal és helyeztek el ott, ahol erre szükség volt. Eddig 20 – 25 gazdaságot vett fel a víz, de ha nem áll el az eső és tovább emelkedik a víz szintje, akkor nagy baj lesz – fogalmazott. Elmondta, egy munkagép segítségével a falutól mintegy 3 km-re elbontottak egy hidat, hogy a víz tudjon lefolyni, egyébként elárasztotta volna a mezőt.
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »


