A Székesfehérvári Egyházmegyei Karitász Szent Kristóf Ház Fogyatékkal Élők Nappali Intézménye immáron sokadik alkalommal kapott meghívást Mórra, a fogyatékkal élők napja alkalmából megrendezett programra, amelyet május 10-én tartottak. Az eseményről Szabó Éva karitászmunkatárs írt személyes hangú beszámolót, melyet szerkesztve közlünk.
Készülve, örömmel mentünk és léptünk mi is színpadra. Minden évben ér minket kellemes meglepetés, ami a fellépéseket és a meghívott vendégeket illeti.
Pontosan tudjuk, mennyi munka, türelem és szeretet kell ahhoz, hogy létre tudjon jönni egy-egy mások előtt előadott produktum. Éppen ezért nagy tisztelettel adózunk, amikor egy ilyen alkalomnak a részei és részesei lehetünk.
A szervezők és a program támogatói nem fukarkodnak, ha arról van szó, hogy finomat és jót egyenek, igyanak a résztvevők.
Sok színes program várt kicsire, nagyra egyaránt. Az idei évben sem maradtak el a különböző foglalkoztató állomások, amelyeken, ha ügyes volt az illető – és miért ne lett volna ügyes –, akkor pecsétet kaphatott az előre regisztrált kis füzetébe. Aki minimum hét állomáson teljesített és pecsét került a füzetébe, az a közelben lévő cukrászdában fagyit vagy süteményt választhatott.
Olyan jó lenne, ha egyre többen látogatnának el olyan emberek is ezekre a rendezvényekre, akik családjuk vagy munkájuk folytán nem érintettek a sérült emberek mindennapjait tekintve. Hiszen pont ezért van ez a küzdelem és munka, hogy egyszer majd minden ember természetesnek vegye azt, hogy ugyan nem vagyunk egyformák, hogy küzdünk kisebb-nagyobb nehézségekkel, de a Föld ugyanúgy forog mindenkivel, a Nap is mindenkinek szórja meleg sugarát, és a szél is mindenkihez odafújja a tavasz csodás illatát.
A program keretében ünnepelte 35. születésnapját a Bice-Bóca Egyesület. A szervezet vezetője, Tényi Sándorné Helga tudja igazán, hogy ez az út, amit eddig sok-sok önkéntes segítőjével együtt bejárt, amit véghez vittek, mennyi lemondással, fáradtsággal járhatott. Nem önmagát valósítja meg, hanem másokért él és dolgozik.
Forrás és fotó: Katolikus Karitász
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


