A máriagyűdi kegyhelyre évről évre külön búcsú keretében érkeznek fogyatékkal élő fiatalok, akik idén május 23-án ünnepi szentmisében kérték a Szűzanya oltalmát és közbenjárását életükre.
Az ünnepi alkalomra mintegy 150 gyermek, fiatal és kísérőik érkeztek a Pécsi Egyházmegye településeiről: Siklósról, Pécsről, Mohácsról, Bólyról, Szajkról, Szigetvárról, Mohácsról, Szekszárdról és Barcsról.
A búcsúi szentmisét Keresztes Andor plébános és Kovács József pécsi káplán mutatta be a kegyhely Sarlós Boldogasszony-bazilikájában.
A liturgia zenei szolgálatában közreműködtek a pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma diákjai.
Keresztes Andor plébános nagy örömmel és – mint mondta – ünneplőbe öltözött szívvel és meghatódva köszöntötte a zarándokokat, akik szívük szépségét hozták el a Szűzanyának.
„Miként a kis herceg felelősséget vállalt a rózsájáért, úgy mi is felelősek vagyunk egymásért: mi értetek, ti pedig értünk, hogy jobbá legyünk általatok” – fogalmazott a plébános.
A szentmise szónoka, Kovács József interaktív módon vonta be kérdéseivel a fiatalokat szentbeszédébe. A Szűzanyáról beszélt a gyermekeknek. Elmondta, hogy a máriagyűdi templom a Szűzanya szentélye. Ő a keresztények segítsége, Jézus édesanyja, aki a legközelebb volt Istenhez ezen a világon, akire mindig számíthatunk, akihez bátran fordulhatunk, mert jóságos édesanyaként segít minket is, és Jézushoz akar vezetni bennünket.
A szülőkhöz és a fiatalok kísérőihez fordulva kiemelte: az élet sokszor nem könnyű, és tartogat meglepetéseket. Sokszor nem tudjuk, hogyan kellene megoldani egy embertpróbáló helyzetet – fogalmazott a szónok.
Egy történeten keresztül szemléltette, hogy sok esetben egy ágat kell eltávolítani ahhoz, hogy megtanuljunk repülni, azaz
„A Jóisten azt szeretné, ha sólyomként szárnyalva kibontakoztatnánk magunkat, melyhez a Szűzanya segítségét kérhetjük, aki Jézushoz vezet minket. Ő sosem hagy el, és vár minket az országában” – zárta szentbeszédét Kovács József káplán.
A búcsúünnep zárásaként a résztvevők szeretetvendégségen, majd zenés szabadtéri foglalkozáson vettek részt.
Forrás: Pécsi Egyházmegye
Fotó: Máriagyűdi Kegyhely
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


