Baloldali halandzsázás

Cikk a „trumpizmusról”: Trumpizmus – globális káoszon innen és túl – teljes félreértése a dolgoknak. Pedig a szerző nem egy átlagos ballib idióta, máskor leír sok értékes dolgot. Sajnos azonban most marxista világnézete teljesen félreviszi.

Nem csoda, hiszen Marx téves eszméi nem voltak képesek már a 150 évvel ezelőtti helyzetet se leírni, még kevésbé a mostanit.

A szerzőt is befolyásolja végsősoron a valóság, hiszen leírja, nem lesz semmilyen munkáslázadás, „demokratikus szocializmus” iránti harc: „A munkásságot a vámháború eddig nem látott mértékben osztja meg (a vámok emelése az exportot előállítókat sújtja, az importhelyettesítő ágazatokban dolgozók helyzetét javítja), lázadására, ellenállására a belátható időben semmi esély nem mutatkozik.„.

De mi az ok? Nem az, amit ír, hogy „A társadalom, a társadalmak védekező mechanizmusai pedig e vonatkozásban gyengék.„, hanem sokkal inkább a józan felismerés.

A világról való ismeretek ugyanis terjednek. Egyre kevésbé hiheti azt, egy jóléti, gazdag társadalom tagja, hogy az ő helyzete a normális, így csak küzdenie kell, hogy az jobb legyen. Aki nyugaton nem dugja a fejét a homokba, az látja, hogy pl. egy átlag amerikai kb. 15-ször több jövedelmet kap, mint pl. egy átlag kínai, s ez vásárlóértékén is legalább 4-5-szörös eltérés. Továbbá, Kína még így is a jobban teljesítő országokhoz tartozik, a világ nagy része a kínai szint alatt van, Afrikában a kínai életszínvonal már középosztályt jelent.

Hírdetés

Aki pedig mélyebben utána néz, láthatja a dinamikát: az utóbbi 50 évben az amerikai bérszint kb. a 4-szeresére emelkedett (reálértékben a duplájára), míg a kínai a 18-szorosára, ami reálértékben kb. 8-szoros. Ki lehet számolni: a kínai szint el fogja érni az amerikait, mert az amerikai nem képes elég gyorsan növekedni.

S innen a társadalmi helyzet. Az amerikai ember elégedetlen, mert hozzá van szokva a gazdagsághoz, neki az a normál állapot, hogy ő mindenkinél gazdagabb. Míg a kínai ember mélyen elégedett, mert hozzá van szokva a szegénységhez, így minden szintemelkedés javítja hangulatát.

Ahhoz, hogy a kínai szint emelkedése is leálljon, kell még 25-30 év. S Kína meg tanul a nyugat rossz példájából, hogy ne kövesse el ugyanazokat a hibákat.

Trump meg nyilván el fog bukni gazdasági programjában, nem tud soha annyit elérni, hogy az érezhető szintemelkedést hozzon az USA-ban a kisember számára. De ez nekünk nem is akkora probléma.


Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »