Amanirenasz, a núbiai harcos királynő, bátran szembeszállt Róma terjeszkedésével. Diplomáciája és bátorsága révén sikerült megőriznie népe függetlenségét, öröksége pedig ma is inspirálja a világot.
A Római Birodalommal szembeni bátor ellenállás
A római hódításokat gyakran ábrázolják megállíthatatlan terjeszkedésként, amely ellen a helyi kultúrák tehetetlenek voltak. Ez a kép azonban félrevezető. Számos esetben a helyi vezetők bátor ellenállása jelentős szerepet játszott a történelem alakításában. Az egyik legkiemelkedőbb ilyen alak Amanirenasz núbiai királynő, aki sikerrel védte meg királyságát Róma terjeszkedése ellen.
Amanirenasz a dél-egyiptomi Núbiában, a Kush Királyságban uralkodott, Meroé városából. A kusiták gazdag, sajátos kultúrát építettek, amelyet ugyan befolyásolt Egyiptom, de megőrizte függetlenségét a vallásban, művészetben és politikában. Amanirenasz a kandake címet viselte – ez a királynő vagy királynői régens címe volt. A kandakék nem csupán formális uralkodók voltak, katonai és politikai hatalommal is rendelkeztek, és aktívan vezették a királyságot, harcos királynők sorából származott, ami dinasztikus hagyományt jelez.
Amanirenasz uralma és a Római Birodalom
Amanirenasz valószínűleg Kr. e. 40 és Kr. e. 10 között uralkodott, férje, Teriteqas király halála után. Róma ekkor már megszilárdította uralmát Egyiptomban, Kleopátra és Marcus Antonius veresége után Augustus császár helytartója, Gaius Petronius megpróbálta adófizetővé tenni a kusitákat, és alávetni őket Rómának. Amanirenas nem tűrte ezt, a kusiták szembeszálltak a rómaiakkal, ellentétben más régiókkal, amelyek behódoltak.
Kr. e. 27 és 22 között Amanirenasz személyesen vezette a kusita seregeket a rómaiak ellen. Elfoglalták Asszuánt, kifosztották Qasr Ibrim és Elephantine városát. Sztrabón görög történetíró „férfias megjelenésű, félszemű nőként” írja le őt, ami bátorságát hangsúlyozta, nem pedig kisebbítette.
A háború ikonikus jelenete volt, amikor a kusiták lefejezték Augustus császár szobrát, és a fejét a meroéi templom lépcsője alá temették. A hívők így szó szerint lábbal tiporták meg a római uralkodót. Ez a gesztus a birodalommal szembeni nyílt dac szimbóluma lett.
A háború kimenetele
Petronius római seregei visszafoglalták Asszuánt, és egészen Napataig nyomultak előre. Azonban a sivatagi körülmények és Amanirenasz gerilla-hadviselése kimerítette a római csapatokat. Végül a rómaiak visszavonultak, megnyitva az utat a béketárgyalások előtt.
Kr. e. 21–20-ban a meroiták követei Szamosz szigetére utaztak, ahol Augustus tartózkodott.
A küldött egy köteg arany nyílvesszőt adott át a császárnak ha Róma elfogadja a békét, a nyilak jóindulatot jelentenek, ha nem, akkor szüksége lesz rájuk a következő háborúban.
A határozott üzenet hatott, Augustus békét kötött. Kush megőrizte függetlenségét, nem kellett adót fizetnie, a határt Maharraqánál húzták meg. Ez a megállapodás hosszú távon stabil kapcsolatot teremtett, és Róma többé nem próbálta meghódítani Núbiát.
Amanirenasz öröksége és jelentősége
Amanirenasz neve fennmaradt római és kusita forrásokban, valamint a régészeti leletekben. Ábrázolásai gyakran harci eszközökkel jelenítik meg: karddal, íjjal és pajzzsal. A szobrokon félszeműnek ábrázolják, ami a háborúban szerzett sebesülésére utal. Augustus híres bronzfeje, amelyet 1912-ben fedeztek fel Meroéban, a British Museumban látható: ma is a kusita bátorság szimbóluma.
Amanirenasz neve sokáig háttérbe szorult az európai történetírásban, amely gyakran figyelmen kívül hagyta az afrikai népek ellenállását. Az ő története rávilágít, hogy az afrikai történelem gazdag, sokszínű, és tele van hősökkel, akik a legnagyobb birodalmaknak is ellent tudtak állni. Amanirenasz példája ma is emlékeztet arra, hogy a bátorság és a szabadságvágy kortól és helytől függetlenül inspiráló.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
