Andrea Mantegna (1431–1506) Krisztus levétele a keresztről című festményéről az utolsó ismert feljegyzés 1524-ben született, az alkotás ezt követően évszázadokig rejtve maradt. Végül egy olasz művészettörténész, Stefano de Mieri bukkant a nyomára a pompeji Rózsafüzér Királynője-kegyhely bazilikájában. A képet a Vatikáni Múzeumban azonosították és restaurálták.
Mantegna elveszettnek hitt alkotását a Vatikáni Múzeum szakemberei felmérték, hitelesítették és restaurálták. A pápai állam képtárában a Museums at Work program keretében március 20-tól időszaki kiállításon látható; június 18-ig csodálhatják meg a turisták és a szentév zarándokai. Ezt követően visszakerül a Boldog Bartolo Longo, a rózsafüzér apostola alapította pompeji Mária-kegyhelyre, ahol a nagyszabású állandó kiállítás egyik kiemelt műtárgya lesz. A kiállítást Tommaso Caputo pompeji érsek, a kegyhely pápai delegátusa szándéka szerint a nyári időszakban tervezik megnyitni egy új, Mária alakját középpontba állító képtárban.
Stefano de Mieri, a nápolyi Università degli Studi Suor Orsola Benincasa (Szent Orsolya Egyetem) művészettörténésze egy olasz egyházi javakat nyilvántartó adatbázist böngészett 2020-ban, amikor egy rejtélyes alkotás ragadta meg a figyelmét. Annak ellenére, hogy korábbi elhelyezésének körülményei és a durva javítási kísérletek és beavatkozások miatt a festmény nagyon rossz állapotban volt, a szakember felismerte rajta a Mantegna művészetére jellemző stílusjegyeket.
Restaurálás előtt
A Krisztus levétele a keresztről című képről utoljára, 1524-ben Pietro Summonte humanista tett említést egy velencei nemesnek, Marcantonio Michielnek küldött levelében; eszerint a nápolyi San Domenico Maggiore templomban egy Mantegna által festett alkotás van, a festmény Krisztus keresztről való levételét ábrázolja.
Hogy a velencei festő, Mantegna festménye mikor és hogyan került Pompejibe, a Rózsafüzér Királynője-templomba, azt pontosan nem tudni, de Mieri úgy véli, feltehetően a 19. században, egy adomány részeként érkezhetett a városba.
„Ez egy rendkívül erőteljes kép – fogalmazott a Vatikáni Múzeum igazgatója, Barbara Jatta. – A középpontban Krisztus holtteste, feje lehajtva, körülötte néhány alak támogatja őt, de a háttérben ott látjuk Máriát is, árnyékban, nagyon fájdalmas, bensőséges arckifejezéssel. Jelen van a kétségbeesett Mária Magdolna, aki karjait az ég felé emeli, és az egyik kezében rózsafüzért tart. Nagy valószínűséggel éppen ez a tárgy az, ami miatt a kép a nápolyi San Domenico Maggiore templomból több tulajdonos kezén keresztül eljutott a Pompejiben alapított Mária-szentélybe.”
2022 májusában Tommaso Caputo érsek a Vatikáni Múzeum gondjaira bízta a rendkívüli felfedezést, ahol a restaurátorműhelyben komplex restaurálási folyamatnak vetették alá az alkotást, amit történeti kutatás és korszerű, nem invazív vizsgálatok előztek meg. (A nem invazív beavatkozás a restaurálás és műtárgymegóvás területén olyan technikákat és módszereket jelent, amelyek során a műalkotást nem sértik, nem változtatják meg fizikailag vagy kémiailag a legkisebb mértékben sem; a cél az, hogy az állapotát javítsák, anélkül, hogy közvetlenül beavatkoznának a festék- vagy anyagszerkezetébe – a szerk.). Mielőtt a képet Rómába szállították, szakértői csapat utazott a helyszínre, hogy előzetes vizsgálatokat végezzen.
„Azonnal észrevettük, hogy a sok festékréteg alatt gyönyörű alapanyag rejlik: egy kiváló festő keze munkája” – emlékezett vissza Barbara Jatta. „Az első dolog, amit észrevettünk, a festményen látható jelenet képi elrendezése volt” – mondta Francesca Persegati, a Vatikáni Múzeum festmény- és faanyag-restaurálási laboratóriumának vezetője. Hozzátette: „Azonnal eszünkbe jutott Mantegna milánói Pinacoteca di Brerában őrzött Halott Krisztus siratása című képénekábrázolásmódja. Az olyan részletek is megragadták figyelmünket, mint a táj megrajzolása.” A műalkotáson egyértelműen Mantegna stílusára jellemzők a háttérben Jeruzsálem városának klasszikus és reneszánsz épületei, valamint a kompozíció szélein elhelyezkedő alakok kivágása.
Barbara Jatta szerint Mantegna festményének 1524-es dokumentált jelenléte Nápolyban azt sugallja, hogy „a megrendelés valószínűleg aragóniai volt”. (A feltételezés alapja, hogy Nápoly ekkor aragóniai uralom alatt állt, a Mantegna által készített művek pedig gyakran nemesi vagy királyi megrendelésre készültek – a szerk.) Mantegna sosem járt Nápolyban, de a 15. század végén és a 16. század elején VIII. Ince pápa megbízásából Róma területén dolgozott a vatikáni Belvedere-kápolnán. Az igazgató szerint lehetséges, hogy innen küldte a képet Pompejibe.
„A pompeji szentélyben – emlékezett vissza Persegati – első megfigyeléseinket természetes fényben, illetve Wood-lámpa mellett (UV-fénynél – a szerk.) végeztük, amely más válaszokat ad attól függően, hogy mi a anyag összetétele. Azonnal észrevettük, hogy a festményen számos szerves anyag van, melyeket vagy szétszórtan, hogy visszaadják a festmény fényességét, vagy olajjal alkalmazott retusálásként, amelyek sötétebbek voltak.”
Miután a festményt Vatikánba szállították, az azóta elhunyt Guido Cornini tudományos delegált irányításával, majd Fabrizio Biferali, Vatikáni Múzeum vezető restaurátora vezetésével Lorenza D’Alessandro és Giorgio Capirotti, a tudományos kutatócsoport két kiemelkedő restaurátora részletesebben elemezhették a festményt.
„Mantegna általában deszkára festett, de ezen a képen tüchlein technikával dolgozott: híg temperával, előkészítés nélkül, vászonra, amelyet még egy könnyű szerkezetű vászonnal erősítettek meg. A kép hátulja nem volt látható, mert a különböző fa felületek az évtizedek alatt felhalmozódtak rajta. Az infravörös, reflektográfiai, röntgen és ultraibolya fluoreszcenciás vizsgálatok azonban lehetővé tették számunkra, hogy az alkotás érintése nélkül is megismerjük, mi rejtőzik a rétegek alatt. A munka – hangsúlyozt a Persegati – igazi csapatmunka volt a pompeji prelátus, a művészettörténészek és a restaurálásban és tudományos kutatásokban részt vevő szakemberek között.”
A szakemberek úgy döntöttek, hogy a retusálásnál akvarellt használnak. „Néhány ponton apróbb hiányosságokat töltöttünk ki a színárnyalatok visszaadásával” – fogalmaztak. A festmény vászna is több helyen is sérült. „A szerkezet helyreállításához olyan lenvásznat használtunk, amely az eredeti vászonéhoz nagyban hasonló tulajdonságokkal bír” – magyarázta Persegati, hozzátéve, a kép egésze is sokat károsodott, depolimerizálódott (a vászon elveszítette korábbi szilárdságát és rugalmasságát, a festékek egyes összetevőinek bomlása miatt pedig a sötétebbé vált, a festékréteg berepedezett, lepattogzott – a szerk.), ezért egy plusz réteggel fedték be, amely biztosította az eredeti tüchlein feszítettségét a vászon megterhelése nélkül.
Forrás és fotó: Paolo Ondarza/Vatican News olasz nyelvű szerkesztősége
Horogszegi-Lenhardt Erika/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
