A visszamenőleges hatályú jogalkotás alaptörvényi tilalmába ütközhet a Fidesznek az a módosító indítványa, mely alapján
már az idei évben (a 2024-es adóévre) megtett 1 százalékos szja-felajánlásokban sem részesülhetnének azok a civil szervezetek, melyek a Szuverenitásvédelmi Hivatalnál augusztus 1-jén jegyzékben szerepelnek.
Elsőként Tordai Bence írt erről a Facebookon. A javaslatot az úgynevezett átláthatósági törvény keddi részletes vitáján tárgyalja az Országgyűlés.
Ismert, a civil szervezeteknek felajánlható 1 százalékos nyilatkozatokat is május 20-áig kellett megtenni.
Mivel a módosítási terv csak a bevallási határidő után lett ismert, a felajánlásokat fogadó szervezetek listája a Nemzeti Adó- és Vámhivatal holnapján elérhető volt, így
számos olyan adózó lehet, aki jóhiszeműen olyan szervezetet jelölt meg, melyre később a Lánczi Tamás vezette szervezet „ex has” rásüti a „külföldről pénzelt” bélyeget.
Ha a módosítást elfogadják, akkor ez a pénz a Batthyány-Strattmann László Alapítvány a Gyógyításért kasszájába kerül majd. Ez az alapítvány az, amelyik a drága gyógyszerek egyedi kérelmeit bírálja el, és évente 50 milliárd forintértékben nyújt támogatást a betegek gyógyszereihez, gyógyászati segédeszközeihez.
Az is szerepel a javaslatok között ugyanakkor, hogy mégsem számítanának külföldi támogatónak azok a személyek, akiknek magyar állampolgársága van, tehát például a határon túli kettős állampolgárok.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »


