Rádiójelekkel sugározzák az űrbe Strauss híres Kék Duna keringőjét

Rádiójelekkel sugározzák az űrbe Strauss híres Kék Duna keringőjét

Ifj. Johann Strauss híres Kék Duna keringőjét május végén rádiójelekkel sugározzák az űrbe. Ezzel ünneplik a „keringőkirály” születésének 200. évfordulóját – közölte vasárnap az AP hírügynökség, írja a TASR.

A művet a Bécsi Szimfonikus Zenekar adja elő, és az Európai Űrügynökség (ESA) nagy antennája rádiójelként sugározza Spanyolországból. Az űrbe történő sugárzás május 31-én történik, amikor egyúttal az ESA alapításának 50. évfordulóját is ünneplik. Az eseményt az együttes élő fellépése kíséri, amelyet közönség előtt streamelnek majd Bécsben, Madridban és New Yorkban.

Bár technikailag lehetséges lenne a zenét valós időben jelre konvertálni, az ESA úgy döntött, hogy a technikai problémák elkerülése érdekében a zenekar által a főpróbán előadott felvételt használja. A művet fénysebességgel (körülbelül egymilliárd kilométer per óra) fogják továbbítani.

A jel 1,5 másodperc alatt éri el a Holdat, 4,5 perc alatt a Marsot, 37 perc alatt a Jupitert és négy óra alatt a Neptunuszt. 23 óráig eléri az amerikai Voyager 1 interplanetáris szondát, amely a legtávolabbi emberi alkotás, jelenleg több mint 24 milliárd kilométerre található a Földtől, az interstelláris térben.

Nem ez az első ilyen kezdeményezés

Hírdetés

Az AP hozzátette, hogy ez nem az első ilyen kezdeményezés: 2008-ban az amerikai Nemzeti Légügyi és Űrhajózási Hivatal (NASA) a Beatles „Across the Universe” című dalát küldte az űrbe. Tavaly pedig Missy Elliott „The Rain” (Supa Dupa Fly) című dala repült a Vénusz felé. A múltban még a Marsról is hallatszott zene: 2012-ben a NASA will.i.am „Reach for the Stars” című dalát küldte oda, amelyet a Curiosity rover lejátszott, majd a jel visszakerült a Földre.

Az AP hírügynökség emlékeztetett arra, hogy a Kék Duna keringő ugyan elhangzott a kultikus Stanley Kubrick 1968-as 2001:Űrodüsszeia című filmjében, de Strauss művei nem kerültek be a Földről származó különböző hangok és zenék válogatásába, amelyeket aranyozott réz hordozókra rögzítettek, és egy tűvel (stylussal) együtt a Voyager 1 és Voyager 2 űrszondák rakományaként az űrbe juttattak. A használati utasítással együtt ezek hangüzenetként szolgálnak majd esetleges földönkívüli befogadók vagy jövőbeli emberi felfedezők számára.

A bécsi turisztikai ügynökség, amely kezdeményezte ezt a Strauss-projektet, bejelentette, hogy helyre akarja hozni ezt a hibát, és ezért a „minden idők leghíresebb keringőjét” is fel akarja küldeni az űrbe.

Az ESA főigazgatója, Josef Aschbacher a projektről szóló nyilatkozatában elmondta, hogy a zene, mint univerzális nyelv, képes összekötni az embereket időn és téren át – kortól, helytől és kultúrától függetlenül. Strauss zenéjének sugárzását közös kulturális-technológiai projektnek tekinti, amelyben Strauss a művészetet, az ESA pedig a tudományt képviseli. Aschbacher szerint ez az ikonikus mű egyfajta „himnusz” lehet azok számára, akik a csillagok felé indulnak.

Teraz.sk

Nyitókép: Getty Images


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »