Rekordáron kelt el Napóleon kardja

Rekordáron kelt el Napóleon kardja

Csaknem 4,7 millió euróért (mintegy 1,8 milliárd forint) kelt el Bonaparte Napóleon kardja egy árverésen csütörtök este Párizsban – közölte pénteken a Drouot árverési ház.

A császár által megrendelt fegyver 4,66 millió eurós áron talált gazdára – közölte a Hotel Drouot, ahol a Giquello árverési ház aukcióját tartották.

A leütési ár – a kard értékét előzetesen 700 ezer és 1 millió euró közöttire becsülték – súrolta a Napóleon által a marengói csatában viselt fegyver 2007-es, 4,8 millió eurós rekordját, ezzel bekerült az árverésen eladott, valaha Napóleon birtokában lévő, legértékesebb tárgyak közé – közölte a Drouot-ház.

Bonaparte Napóleon első konzulként 1802 és 1803 között rendelte meg ezt a kardot kora legismertebb fegyverkészítőjénél, Nicolas-Noel Boutet-nél, a versailles-i fegyvergyár igazgatójánál. A császár uralkodása végéig megőrizte a fegyvert, majd hívének, Emmanuel de Grouchynak, a császárság utolsó marsalljának ajándékozta. A jeles kardot ezután a marsall leszármazottai őrizték.

Hírdetés

A németországi Klingenthalban kovácsolt, teljes egészében damaszkolt penge rendkívüli szakértelemről tanúskodik, az egyik oldalán az „N Bonaparte”, a másikon az „Első Konzul” felirat olvasható – áll a Drouot árverési ház honlapján.

A kard egy másik, ezzel azonos és szintén Napóleon által rendelt példányát a szentpétervári Ermitázs múzeumban őrzik.

MTI

Nyitókép: STEPHANE DE SAKUTIN/AFP


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »