Az ügyészség letöltendő szabadságvesztést javasol a Szlovák Nemzeti Bank elnöke, Peter Kažimír ellen, akit vesztegetéssel vádolnak. Az indítvány a büntetési tétel középső sávjába esik, amely egytől öt évig terjedő szabadságvesztést jelent. Emellett legalább öt évre szóló, tevékenységtől való eltiltást, valamint 48 ezer eurónyi pénzeszköz lefoglalását is kéri – hangzott el a beszédében a Bazini Speciális Büntetőbíróságon.
A vádirat szerint Kažimír még a Smer pénzügyminisztereként többször kérte az akkori adóhivatali elnököt, František Imreczét (számos korrupciós ügy „együttműködő/bűnbánó tanúja”), hogy több cég számára – hárommillió eurót meghaladó összegben – előnyben részesítve térítsék vissza az áfát. A vád szerint Kažimír 48 ezer euró kenőpénzt adott át Imreczének.
A védelem teljes felmentést kér
Kažimír védői teljes felmentést kérnek. Ismételten hangsúlyozták, hogy a vádemelés kizárólag egyetlen tanú, František Imrecze vallomásán alapul. Az ügyvédek szerint ezt semmilyen más bizonyíték nem támasztja alá, sőt, két másik tanú vallomása ellentmond Imrecze állításainak. Emellett kiemelték, hogy az állítólagos bűncselekmény már elévült. Mindezt Peter Mularčík ügyvéd mondta el a bíróságon záróbeszédében.
– jelentette ki Mularčík.
Csütörtökön születik ítélet
Kažimír ügyében csütörtökön, május 29-én hirdet ítéletet a Speciális Büntetőbíróság – erről Milan Cisárik, az ügy egyedüli bírája döntött.
Kažimír a bírósági eljárás kezdetén kijelentette, hogy ártatlan, és jogellenesnek tartja az ellene emelt vádat. Azt állítja, soha nem befolyásolta egyetlen adózási eljárás ügymenetét sem senki előnyére vagy hátrányára. Hangsúlyozta: Imreczének – aki beismerte, hogy elfogadott kenőpénzt – ő maga soha nem adott át pénzt.
A volt pénzügyminisztert 2022 őszén újra megvádolták vesztegetés vétségével. Korábban a Szlovák Köztársaság Főügyészsége megszüntette ellene az eljárást. 2023 áprilisában a Speciális Büntetőbíróság bírája nem jogerősen bűnösnek találta Kažimírt vesztegetésben, és 100 ezer eurós pénzbírságot szabott ki. Mivel az ügyészség és a vádlott is fellebbezett, az ügy bírósági tárgyalásra került.
SITA, Körkép.sk
Nyitókép forrása: SITA/Tomáš Bokor
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


