Az orosz katonai jelenlét növekedésére számít a finn hadsereg vezetése, miközben közelről figyelik a moszkvai csapatösszevonásokat – írta a The Guardian. Finnország 2023. április 4-én lépett be a NATO-ba, a védelmi-katonai szövetségnek így további több mint 1300 kilométeren van közös határszakasza Oroszországgal.
Hétfőn a New York Times közölt műholdfelvételeket a finn-orosz határ orosz oldaláról, amelyen az látszik, hogy katonai járművek, vadászgépek és sátrak sorakoznak egymás mellett azokon a katonai támaszpontokon, amelyek idáig használaton kívül voltak. A lap hozzáteszi, hasonló jelenetek előzték meg 2021-ben a rákövetkező évben Ukrajna ellen indított orosz katonai támadó hadműveletet is.
„Közepes szintű készülődést tapasztalunk, ami a határaink melletti katonai infrastruktúra kiépítését jelenti. Ez azt jelenti, ahogy véget ér az ukrajnai háború, vissza fogják ide telepíteni a korábbi harcoló egységeiket, különösen a szárazföldi erőiket”
– mondta Sami Nurmi vezérőrnagy, a finn védelmi erők stratégiaalkotásért felelős vezetője. A katonai parancsnok ezzel összefüggésben beszélt arról, hogy NATO-tagságukból következő kötelességük nagyon közelről követni Moszkva katonai manővereit, valamint felkészülni a legrosszabbra.
„Szakasosan hajtják végre (a felkészülést – a szerk.). Még azt mondanám, hogy közepes mértékű léptékről beszélhetünk. Ezek nem jelentenek nagy építkezéseket, azonban bizonyos helyeken új infrastrukturális elemeket telepítenek, valamint új katonai felszereléseket is szállítanak ide.”
– tette hozzá. Arról is beszélt, hogy jelenleg nincs közvetlen katonai fenyegetés Finnországgal vagy bármely más NATO-országgal szemben, azonban épp ezzel magyarázta, miért is volt szükséges szerinte a kollektív Nyugat katonai-védelmi szövetségéhez való csatlakozás. „Az ukrajnai támadás után az történt, hogy jelentkeztünk a NATO-tagságért, majd miután azt elfogadták, Oroszország bejelentette, hogy megfogja változtatni katonai testtartását a határ mentén” – fejtette ki.
Mindeközben a finn lakosság is készül egy esetleges eszkalációra Oroszországgal, bár általános háborús készülődés nem tapasztalható. A Guardian szerint jelenleg is zajlik több száz önkéntes jelentkezése a finn hadsereg kiképzési programjára.
Hirado.hu
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


