A Vatikán adhat otthont az orosz–ukrán tárgyalások új fordulójának

A Vatikán adhat otthont az orosz–ukrán tárgyalások új fordulójának

Az Oroszország és Ukrajna közötti tárgyalások új fordulójára június közepén kerülhet sor a Vatikánban. Erről a The Wall Street Journal (WSJ) című lapra hivatkozva az ANSA olasz hírügynökség számolt be csütörtökön – írja a TASR.

Az újság névtelen forrásokra hivatkozva azt írta, hogy az amerikai delegációt Marco Rubio külügyminiszter vezetné, és benne lenne Keith Kellogg amerikai elnöki megbízott is.

Pietro Parolin vatikáni államtitkár még a múlt héten azt mondta, hogy XIV. Leó pápa hajlandó a Vatikánt helyszínként biztosítani egy közvetlen orosz–ukrán találkozónak. A megjegyzéseket pénteken tette, azon a napon, amikor a törökországi Isztambulban megtartották az első közvetlen orosz–ukrán tárgyalásokat a több mint három éve tartó ukrajnai háború óta.

A vatikáni béketárgyalások ötletét Donald Trump, a Fehér Ház vezetője is felvetette hétfőn, miután telefonbeszélgetést folytatott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.

Hírdetés

Giorgia Meloni olasz miniszterelnök kedden azt mondta, hogy a pápa megerősítette a Vatikán hajlandóságát arra, hogy Moszkva és Kijev közötti tárgyalásoknak adjon otthont. A miniszterelnöki hivatal közölte, hogy Olaszország kész „megkönnyíteni a kapcsolatfelvételt és a békéért való munkát” Ukrajnában, és „pozitívan érzékelte” a pápa hajlandóságát arra, hogy a Vatikánban tárgyalásokat rendezzen – írja a BBC.

Alexander Stubb finn elnök szerdán szintén nyilatkozott az esetleges vatikáni tárgyalásokról. Az Yle közszolgálati rádiónak adott interjújában azt mondta, hogy nagy a valószínűsége annak, hogy a jövő héten technikai szintű tárgyalásokra kerülhet sor Oroszország és Ukrajna között a Vatikánban. Ezen az esetleges találkozón amerikai és európai tisztviselők is részt vennének – mondta.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn közölte, hogy Kijev partnereivel együtt fontolgatja egy magas szintű csúcstalálkozó megszervezését Ukrajna, Oroszország, az Egyesült Államok, az uniós országok és Nagy-Britannia között. Ezt Törökországban, a Vatikánban vagy Svájcban lehetne megtartani – vélekedett.

SZE/Felvidék.ma/Teraz.sk


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »