A Hlas-SD elkészítette a párttörvény módosítását

A Hlas-SD elkészítette a pártok finanszírozására vonatkozó törvényjavaslatot – jelentette be a közösségi hálón Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter, a párt elnöke. Hozzátette, a parlamenti képviselők számának csökkentése is elképzelhető.

A politikusokon való spórolásról Robert Fico (Smer-SD) kormányfő is nyilatkozott. „A mostani helyzetben mindenkinek takarékoskodnia kell, ideje megnézi az olyan pártoknak nyújtott állami támogatást, amelyek sosem fognak bejutni a parlamentbe, és nincs semmilyen társadalmi hasznuk” – mondta a belügyminiszter.

Šutaj Eštok szerint meg kell vitatni, hogy „esetleg elég lenne-e 100 parlamenti képviselő a demokratikus értékek megőrzéséhez”, és felmerülhet a minisztériumok számának csökkentése.

Hírdetés

Emlékeztetett, hogy pártja a választási törvény módosítását is folyamatosan szorgalmazza, hogy ne fővárosi legyen a parlamenti képviselők többsége. „Legfőbb ideje, hogy minden vidéknek legyen parlamenti képviselője” – jelentette ki.

A takarékoskodás keretében Fico kormányfő is megemlítette a képviselők számának csökkentését, a bejutási küszöb emelését, valamint a választási eredmények függvényében nyújtott párttámogatás módosítását, továbbá a közigazgatás reformját.

TASR/Felvidék.ma

 


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »