Átadták a Pro Cultura Minoritatum Hungariae-díjakat

Átadták a Pro Cultura Minoritatum Hungariae-díjakat szerdán Budapesten. A magyarországi nemzetiségek kultúrájáért végzett tevékenységek szakmai elismeréseit tizenhárom személy, illetve szervezet vehette át.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a Bolgár Művelődési Házban tartott díjátadón kiemelte: a mai bizonytalan, földrengésszerű változásokkal teli világban a stabil kapaszkodók, kiszámítható közösségek, országok közötti kiszámítható kapcsolatok építése a feladat.

Ehhez nagy szükség van arra, hogy a Kárpát-medencében élő népek, nemzetek együtt tudjanak működni, együtt tudjanak élni, és közösen tudjanak gondolkodni.
Ebben a feladatban óriási a szerepe a magyarországi nemzetiségeknek – hangsúlyozta, külön köszönetet mondva a kitüntetetteknek kiemelkedő teljesítményükért.

Hírdetés

A jövő évi nemzetiségi támogatásokról szólva kiemelte: stabilak és kiszámíthatóak a számok. Többek között arról beszélt, hogy a helyi önkormányzatok támogatása nőni fog, folytatódhatnak a felújítások, és emelkedni fognak január 1-jétől a nemzetiségi felsőoktatásban tanuló diákok ösztöndíjai is.

A díjat a Nemzeti Művelődési Intézet Jogelődje alapította 2005-ben a Magyarországon élő nemzetiségi közművelődési szakemberek, közösségek munkájának és kulturális tevékenységének elismerésére. A díj 2017-től – a Nemzeti Művelődési Intézet fenntartóváltása miatt – előbb az Emmi (ma: Kulturális és Innovációs Minisztérium), majd a Miniszterelnökség szakmai elismerései közé került.

Az elismerés olyan Magyarországon élő nemzetiséghez tartozó személynek, vagy szervezetnek adományozható, aki vagy amely kiemelkedő tevékenységet végeztek a Magyarországon élő nemzetiségek körében az anyanyelvű, kulturális örökség megtartásáért, fejlesztéséért, és a nemzetiségi közművelődés és kultúra területén.

Mint az eseményen elhangzott, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a kulturális sokszínűség, párbeszéd és fejlődés világnapja alkalmából a nemzetiségi közművelődés és kultúra területén végzett kimagasló tevékenysége elismeréseként Pro Cultura Minoritatum Hungariae díjat adományozott Tütünkov-Hrisztov Jordánnak, a Magyarországi Bolgárok Egyesületének elnökségi tagjának, a Kispesti Bolgár Nemzetiségi Önkormányzat elnökének, továbbá Taxidisz Eleni jelmezkészítőnek, az Ellinizmosz Tánccsoport egyik alapító tagjának. Díjat kapott a Matusek László Horvát Kulturális Egyesület, Mitrovits Miklós történész, Winhardt Ildikó német nemzetiségi tanító és táncoktató, koreográfus, Balogh Réka grafikus, az Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület elnökségi tagja, Csurár Anikó, aki 25 éve a Boldog Ceferino Egyesületen keresztül segíti Mezőkovácsházán és környékén a hátrányos helyzetű roma családokat, Borbély Anna nyelvész, aki elsők között végzett magyarországi nemzetiségi összehasonlító, többnyelvűségi kutatásokat és nemzetiségi nyelvitájkép-vizsgálatokat, valamint Szűcs-Vorinka Irén, aki részt vett az Országos Ruszin Önkormányzat munkájában, nemzetközi tudományos konferenciákon képviselte a ruszin nemzetiséget. Elismerést vehetett át továbbá Matoricz József színművész, a Szivárvány Szlovák Táncegyüttes, a Magyarországi Szlovének Szövetsége Apátistvánfalvi Egyházi Énekkara és Nincz Erzsébet, a Veszprémi Ukrán Önkormányzat elnöke.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »