Durván sértegette a Fideszt a kiutasított ukrán férfi – egyre alpáribb a hangnem a kémügyben

Durván sértegette a Fideszt a kiutasított ukrán férfi – egyre alpáribb a hangnem a kémügyben

Sarokba szorított patkányoknak nevezte a Fideszt a Magyarországról kiutasított Tseber Roland.

A kémkedési ügy kapcsán kiutasított korábbi kettős állampolgár ukrán nyelvű posztját Szentkirályi Alexandra osztott meg. A magyar szöveg a Facebook fordítójának „terméke”.

Mindenesetre ebben az áll, hogy Tseber Roland azt írta „Fidesz,

ti patkányok vagytok, akiket sarokba szorítottak.

És jól is tették. A következő lépés az enyém”.

A korábban Magyar Péterrel, de a magyar külügyi államtitkár-helyettessel, Magyar Leventével is találkozó férfi tagelte Orbán Viktort is.

Hírdetés

A Fidesz fővárosi frakcióvezetője szerint ezzel megfenyegette a magyar miniszterelnököt.

Tseber Roland beutazási és tartózkodási tilalom alatt áll Magyarországon – erősítette meg a Kormányzati Tájékoztatási Központ az Index megkeresésére. Azt, hogy mióta van a titkosszolgálatok látókörében, nem részletezték, arra hivatkozva, hogy az ezzel kapcsolatos információk kizárólag az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának hatáskörébe tartoznak.

A kémügyben Karácsony Gergely is megszólalt. Facebook-közleményében arról írt, hogy „hozzám is megérkezett a kormánypropaganda (egy szó) a maga ukrán kémügyével”.

Az Infostarton többször beszámoltunk az ukránok által két, állítólag magyar kém bemutatásával kirobbantott ügyről. Az InfoRádiónak nyilatkozott Szilágyi Mátyás, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója aki arról beszélt, hogy

részben belpolitikai, részben külpolitikai okból nyithatta meg a diplomáciai konfliktust Ukrajna.

„A közelgő ukrajnai választásokra tekintettel eszébe juthat egy politikai vezetőnek, aki esetleg újra akarja magát választatni, hogy ilyen módon erősítse a mögötte felsorakozó szélsőséges választókat. A másik célja a külső nyugati szövetségesek előtt annak az igazolása lehetett, hogy miért nem tesz eleget Ukrajna a nemzeti kisebbségi jogok 2017 előtti szintjének helyreállítására tett ígéreteinek” – fejtette ki.

A kölcsönös kiutasítások ellenére a nagyköveti szintű diplomáciai kapcsolat továbbra is működik Magyarország és Ukrajna között, és a különböző kapcsolati csatornák továbbra is rendelkezésre állnak a felek között, úgyhogy megvannak az eszközök, lehetőségek a kölcsönös érdekeknek megfelelő egyeztetésekre – mondta Szilágyi Mátyás, egyben reményét fejezve ki, hogy a helyzet mielőbb rendeződik.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »