Elsőfokú, citromsárga riasztást adott ki zivatarok kialakulása miatt a HungaroMet.
Az érintett területeken elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként megerősödhet a szél, és jégeső is előfordulhat – írja a katasztrófavédelem.
A HungaroMet elsőfokú figyelmeztetése jelenleg Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye kivételével az egész országra,
felhőszakadás miatt pedig Vas, Veszprém, Fejér, Zala, Somogy, Tolna, Baranya és Bács-Kiskun vármegyére terjed ki.
A Kiderül vészjelezésében azt írja, hogy elsősorban a Dél-Dunántúlon a zivatarokat felhőszakadás (~ 30 mm) kísérheti.
Az Időkép azt közölte 11 órakor, hogy délen és a Dunántúlon már többfelé esik, északkeleten viszont még napos volt a reggel.
A HungaroMet pedig animációt is mutatott az országba belépő zivatarokról.
https://www.facebook.com/plugins/video.php?height=373&href=https://www.facebook.com/HungaroMet/videos/1194112445845930/&show_text=false&width=560&t=0
Annyit tettek hozzá, hogy a vártnál is lassabban helyeződik északkelet felé a nedvesebb légtömeg, így bár kedden késő délután már elérték a zivatarok a délnyugati határvidéket, az éjszaka folyamán a konvektív csapadéktömbök áthelyeződése, keletkezése alig terjedt északi, északkeleti irányba. Reggel, délelőtt viszont megjelentek már a záporok a Dél-Alföldön és az Észak-Dunántúlon is.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »



