A nyári hónapok különösen aktív időszakot jelentenek a fogyasztók és a szolgáltatók számára egyaránt. A jó idő beköszöntével sokan indulnak útnak pihenés céljából, megnő a szálláshelyek, fesztiválok, strandok és szabadidős szolgáltatások iránti kereslet, melynek következtében a fogyasztói panaszok is megszaporodnak. Előfordulhatnak tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok, rejtett költségek vagy nem megfelelő minőségű szolgáltatások, amelyeket kisebb odafigyeléssel könnyebben kerülhetünk el.
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) ellenőrzései a nyári szezonban kiterjednek az egyes idegenforgalmi szolgáltatásokra vonatkozó jogszabályok betartásának vizsgálatára, valamint a vásárlói magatartást tisztességtelenül befolyásoló kereskedelmi gyakorlatok kiszűrésére.
„Az ellenőrzés célja, hogy a nyári szabadságolások ideje alatt is megvédjük a magyar családokat, hogy gondtalan lehessen a kikapcsolódás, a nyaralás. Célunk továbbá az is, hogy a külföldről hazánkba látogató turistákat ne érhesse hátrány azért, mert nem beszélik a nyelvünket” – idézi a hatóság közleménye Német-Weingartner Lilla elnök szavait.
Annak érdekében, hogy a nyári élmények ne torkolljanak kellemetlenségekbe, összegyűjtötték a legfontosabb fogyasztóvédelmi tanácsokat, melyek segítségével biztonságosabban vásárolhatunk, és tudatosabban vehetjük igénybe a különböző szolgáltatásokat.
Mint azt kiemelik, tudatos vásárlói magatartással elkerülhetőek a kellemetlenségek. Abban az esetben, hogyha mégis problémába ütköznénk, elsőként a kereskedővel, szolgáltatóval kell felvenni a kapcsolatot, és megkísérelni a békés rendezést. Amennyiben ez nem vezet eredményre, békéltető testülethez fordulhatunk ingyenes jogorvoslatért, vagy megkereshetjük a problémával a fogyasztóvédelmi hatóságként eljáró kormányhivatalt is, amely jogszabálysértés esetén jár el.
„A nyaralás akkor lehet igazán felhőtlen, ha közben a jogaink is biztonságban vannak. Legyünk tudatosak és körültekintőek utazás, vásárlás vagy szolgáltatás igénybevétele során!” – zárul a NKFH közleménye.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


