Idén is meghirdetik a felújítási támogatást (Tömbházi alagsorok)

Idén is meghirdetik a felújítási támogatást (Tömbházi  alagsorok)

Egymillió lejes keretösszeget fogadott el tegnapi rendkívüli ülésén Sepsiszentgyörgy képviselő-testülete a tömbházak leromlott pincéinek felújítását célzó többéves program finanszírozására. Az önkormányzat hamarosan meghirdeti a lakótársulásoknak szóló pályázatot. Tavaly mindössze hét lakótársulás nyújtott be támogatási kérelmet a városházához.

Lapunk megkeresésére Tóth-Birtan Csaba alpolgármester elmondta, hogy a tavaly elfogadott szabályzatot pár pontban módosították, de ezek csak kisebb mértékben érintik a pályázati iratcsomót, nem befolyásolják az általános feltételeket. Egy másik módosítás maga a keretösszeg, mely évente változik. A többi szabály marad a tavalyi.

Hírdetés

Amint arról korábban beszámoltunk, a városi tanács múlt év augusztus elején döntött úgy, hogy támogatást nyújt a tömbházak ázó vagy műszakilag rossz állapotban levő alagsorainak rendbetételére, kitakarítására, hiszen e munkálatok költsége sok esetben meghaladja a lakók anyagi lehetőségeit. Emellett a hőszigetelési programokba benevezett épületek felújítását el sem lehet kezdeni a víz vagy szennylé miatt megrozsdásodott, beragadt, meghibásodott csapokhoz és vezetékekhez való hozzáférés nélkül. Az önkormányzat a pincék javítási és fertőtlenítési költségeinek 75 százalékát vállalja át a lakóktól, de lépcsőházanként legtöbb 15 ezer lejt. A program tavaly is egymillió lej keretösszeggel indult, ám az október végi határidőig kevesen éltek a lehetőséggel. A célra elkülönített pénzkeret akkor 66 tömbház pincéjének felújítására lett volna elég, ám mindössze a tíz százalékára volt jelentkező. Az elbírálás idén is a tavaly érvényes pontrendszer szerint történik, azaz: hol mekkora a baj, és hogy milyen nagyobb beruházást (például épp a hőszigetelést) akadályoz az alagsor rossz állapota. (ndi)


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »