Az elvonási tünetek borzasztóak – mondja a korábban függőségekkel küzdő Mezei házaspár, akik segítő szakemberként tartottak előadást Függőségeink fogáságában címmel Gyergyószentmiklóson, a Gyulafehérvári Caritas fogyatékkal élő felnőttek nappali foglalkoztató központjában május 7-én.
„Én zugivó voltam. Az italt feszültségcsökkentésre használtam. Olyan sürgető volt a késztetés, hogy minden mást félretettem. Mentolos cukorkával álcáztam az italszagot. A lődörgést viszont már nem tudtam elfedni vele. Kijózanodtam, kinéztem az ablakon, s nem tudtam, hogy került haza az autóm. Nem tudtam magammal szembenézni.”
„Két dolog érdekelt: elmenni, inni, hazamenni lefeküdni. Aztán ha kicsit józanodtam, indultam megint inni. Két liter vodka volt, amit a nap folyamán úgy meg tudtam inni, hogy nem is tántorogtam. Az elvonási tünetek borzasztóak: izzadás, a következő percben hidegrázás, kézremegés, ami csak italtól múlik el. Amikor kezdtem józanodni és elmentem lelkigyakorlatra, úgy remegett a kezem, hogy inkább azt mondtam, én nem szoktam ebédelni, minthogy a leves a nadrágomon kössön ki.”
A fent idézett két gondolat a Mezei házaspártól hangzott el. Zsuzsa és Laci meghívottként érkezett Gyergyószentmiklósra, a karitász fogyatékkal élő felnőttek nappali foglalkoztató központjába, hogy a bejárók számára személyes, szakmai előadást tartsanak Függőségeink fogságában címmel.
Székely közegben tulajdonképpen aligha van olyan személy, aki ne ismerne szenvedélybeteget.
Zsuzsa és Laci segítő szakemberré váltak, elvégezték az addiktológiai tanácsadóképzést, a Gyulafehérvári Caritas Ki-Út programjában önkéntes csoportvezetők, szívesen tartanak prevenciós képzést iskolások számára és igent mondanak, ha felkérik őket, hogy egy-egy közösségnek előadást tartsanak. Tapasztalattal és tudással birtokukban lenyűgözték hallgatóságukat, segítve, hogy felismerések szülessenek, tisztábban lássanak a függőségek útvesztőiben.
A május 7-én összegyűlteket megérintette őszinteségük, közvetlenségük, értékelték, hogy bár szakemberei a témának, a szakkifejezésekhez közérthető magyarázattal szolgáltak, és többször is felkapták a fejüket, ha számukra eddig ismeretlen rejtelmei derültek ki a függőségnek.
Abban a társadalomban, ahol a kultúra része az ivás, a gyermeknek is adnak kóstolót a pálinkából, „nehogy megkívánja”. Vendégségben töltenek, nem egy pohárral, mert „egyet csak a koldusnak adnak”, és ha a második is lecsúszott a torkokon, akkor a „három a magyar igazság” felkiáltással jöhet a következő, a következő.
Olyan ez, mintha egy végeérhetetlen és megmásíthatatlan folyamat lenne, főleg, ha a szakértők azt is hozzáteszik, hogy a hajlamot lehet örökölni, de kialakulhat kisgyerek korban is, ha a gyermek és szülei között nincs biztonságos kötődés. Mi több, a függőségek skálája a sejtettnél sokkal szélesebb, vannak szer- és viselkedési függőségek, és abban a családban, ahol ilyen kórtól szenved egy személy, megbetegszik az egész család. A borzasztó kép mellé a meghívottak felfestették a reményét is, hangsúlyozták és jelenlétükkel igazolták:
Búcsúzóként elhangzott: van kitől segítséget kérni, egyéni beszélgetésre, támogatócsoportban való részvételre szenvedélybetegnek és hozzátartozónak egyaránt van lehetőség.
Forrás és fotó: Gyulafehérvári Caritas/Balázs Katalin; kezdőkép: Pixabay
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
