Donald Trump az elmúlt napokban nem zárta ki annak lehetőségét, hogy részt vegyen az Ukrajna és Oroszország közötti közvetlen tárgyalásokon, amelyeket mára várnak Isztambulban – feltéve, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök is megérkezik.
Trump ma a Perzsa-öböl három országában tett látogatásának végén bejelentette, hogy kész találkozni orosz kollégájával, Vlagyimir Putyinnal, amint ennek gyakorlati feltételei megvalósulnak.
„Most azonban visszatérek Washingtonba”
tette hozzá a Reuters szerint. Trump korábban jelezte, hogy készen állna részt venni az ukrán–orosz tárgyalásokon Isztambulban, ha Putyin is jelen lenne.
„Szándékomban állt megtenni, készen álltam volna innen egyenesen odarepülni”
mondta Trump újságíróknak rövid beszélgetés során, az Egyesült Arab Emírségekben tett hivatalos látogatásának végén.
„Majd meglátjuk, mi történik Oroszországgal és Ukrajnával”
tette hozzá, utalva a két háborúzó fél közvetlen isztambuli tárgyalásaira.
Trump: Az USA megoldja a gázai övezet válságos helyzetét
Trump pénteken újságíróknak azt is elmondta, hogy az Egyesült Államok meg fogja oldani a Gázai övezetben kialakult válságos helyzetet, ahol több mint kétmillió palesztin szenved az izraeli blokád miatt, amely akadályozza a humanitárius segélyek eljuttatását.
„Figyelemmel kísérjük a Gázai övezet eseményeit. Meg fogjuk oldani a helyzetet. Sokan éheznek”
fogalmazott Trump.
Izrael tagadja, hogy humanitárius válság lenne a palesztin enklávéban. Az ENSZ és több segélyszervezet azonban hosszú ideje figyelmeztet arra, hogy a térségben súlyos hiány van élelmiszerből és gyógyszerekből.
Jermak: Ukrajna célja az azonnali és feltétel nélküli tűzszünet
Az ukrán elnöki hivatal vezetője, Andrij Jermak a Telegramon közölte, hogy az ukrán delegáció pénteki isztambuli tárgyalásainak elsődleges célja az azonnali és feltétel nélküli tűzszünet elérése – számolt be róla az AFP hírügynökség.
„Ukrajna készen áll a békére, valamint egy hosszú távú és feltétel nélküli tűzszünetre. Az ukrán delegáció ma Isztambulban van, hogy elérje ezt a tűzszünetet – ez a prioritásunk”
írta Jermak.
A közvetlen tárgyalás az orosz és ukrán delegációk között Törökország jelenlétében délben várható. Ez lesz az első személyes találkozó a két háborús fél képviselői között 2022 márciusa óta. A találkozót megelőzte egy háromoldalú egyeztetés Törökország, Ukrajna és az Egyesült Államok részvételével.
Jermak mellett Isztambulban tartózkodik az ukrán védelmi miniszter, Rusztem Umerov, valamint a külügyminiszter-helyettes, Andrij Szibiga is. Az orosz delegációt Vlagyimir Medinszkij, az orosz elnök tanácsadója vezeti.
A béketárgyalásokkal kapcsolatos már eleve alacsony várakozásokat csütörtökön maga Trump is tovább csökkentette, amikor kijelentette: nem számít érdemi előrelépésre mindaddig, amíg személyesen nem találkozik Putyinnal. Ma az AFP szerint úgy nyilatkozott az újságíróknak, hogy menetrend szerint visszatér az Egyesült Államokba, és különösen örül annak, hogy találkozhat unokájával, akit épp most hozott világra lánya, Tiffany.
hnonline.sk, Körkép.sk
Nyitókép: AP Photo/Evan Vucci
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


