Nemzetközi kutatócsoport átfogó genetikai elemzéssel tárta fel az amerikai őslakosok eredetét. A Science folyóiratban megjelent új tanulmány szerint Ázsiából a Bering-földhídon át vándorló emberek három nagyobb szétváláson mentek keresztül, mire eljutottak Patagóniáig. A több ezer év alatt zajló népmozgások során jelentősen csökkent a genetikai sokféleségük.
Háromszori szétválás: hogyan népesült be az amerikai kontinens?
A legújabb genetikai kutatások szerint az utolsó jégkorszak idején Ázsiából a Bering-földhídon keresztül Amerikába érkező emberek három fő szétválási hullámban különültek el egymástól. A kutatók ezt a vándorlást az „Afrikából kiinduló leghosszabb emberi vándorlásként” azonosították. Ennek eredményeként alakult ki az a populáció, amely 14 500 évvel ezelőtt Patagóniában telepedett le.
Több mint 1500 ember genetikai öröksége
A Science folyóirat május 15-i számában közölt tanulmány 1537 ember genomját elemezte, akik 139 különböző etnikai csoportból származnak. A cél az volt, hogy feltárják az első amerikaiak genetikai jellemzőit és történetét.
„Sok őslakos populáció kicsi és genetikailag egyedi” – mondta Hie Lim Kim, a tanulmány egyik szerzője, a szingapúri Nanyang Technológiai Egyetem népességgenomikai professzora. – „A kutatás egyik legfontosabb megállapítása a rendkívül alacsony genetikai diverzitásuk.”
Három korszak, három irányváltás
A GenomeAsia 100K konzorcium adatai alapján Kim és csapata három kulcsfontosságú szétválási időszakot azonosított.
„Becslésünk jól egybevág a régészeti adatokkal” – mondta Kim. „A patagóniai emberek valóban már 14 500 évvel ezelőtt jelen voltak a kontinens legdélebbi részén. A genetikai különbségek csak később, a letelepedés után kezdtek felhalmozódni.”
Csökkenő genetikai sokféleség, növekvő egészségügyi kockázat
A hosszú vándorlás során és különösen az európai gyarmatosítás után az őslakos népességek genetikai sokfélesége jelentősen csökkent. A legfontosabb veszteséget a HLA-gének (humán leukocita antigének) változatosságának csökkenése jelentette.
A HLA-gének az immunrendszer megfelelő működéséhez létfontosságúak. Délkelet-Ázsiában, ahol több kórokozó fordul elő, a génvariációk is gazdagabbak. A dél-amerikai őslakosok esetében viszont a kutatók jelentősen alacsonyabb diverzitást találtak. Ez fokozott sebezhetőséget jelentett az újonnan érkező betegségekkel szemben.
Akaratlan népírtás, himlő, kanyaró, influenza, tífusz, pestis
A gyarmatosítás kezdetével az európaiak nemcsak hajókon és fegyverekkel érkeztek az amerikai kontinensre, hanem olyan fertőző betegségeket is magukkal hoztak, amelyekre az őslakos népeknek semmiféle immunitásuk nem volt. Ennek következtében a 16. századtól kezdve járványok sora pusztított végig az amerikai őslakos populációkon, sokszor nagyobb rombolást végezve, mint maga a katonai hódítás.
Az egyik legismertebb és leghalálosabb kór a himlő volt. Már Kolumbusz második útján megjelent a kontinensen, de igazán pusztító járványokat a spanyol konkvisztádorok idején okozott. 1520 körül például, amikor Hernán Cortés hadaival megérkezett Mexikóba, az aztékok földjére, a spanyolokkal együtt egy himlőben szenvedő katona is eljutott Tenochtitlánba. A betegség gyorsan elterjedt a városban, és olyan mértékben gyengítette meg az aztékokat, hogy az is jelentősen hozzájárult birodalmuk bukásához. A járvány következtében a közép-amerikai őslakos népesség néhány évtized alatt akár 90%-kal is csökkenhetett.
A kanyaró is komoly járványokat okozott a gyarmatosítás során. Különösen veszélyes volt a gyermekekre, akik közül sokan életüket vesztették a betegség következtében. A Mississippi és Ohio folyóvölgyében élő közösségekben több hullámban is felütötte a fejét, gyakran más fertőzésekkel együtt.
Az influenza szintén több alkalommal pusztított. Bár kevésbé látványosan, de rendszeresen visszatérő járványként sújtotta az észak-amerikai népeket, különösen a 18. században. A kereskedők és misszionáriusok által közvetített fertőzések gyakran elérték az elszigeteltebb közösségeket is.
A tífusz, amely a rossz higiéniai körülmények között gyorsan terjed, a Karib-térségben és Dél-Amerika gyarmati városaiban volt különösen gyakori. Szintén megjelent a prémkereskedelmi útvonalak mentén a bubópestis is, bár ez jóval ritkábban fordult elő, mint a fentebb említett betegségek.
Az egyik legsötétebb epizód 1763-ban történt a mai Pennsylvania területén található Fort Pitt brit katonai erődjében. A brit parancsnokság – dokumentált szándékkal – himlőben szenvedő betegektől származó takarókat adott ajándékba a delaware indiánoknak. Ez a cselekedet a történelem egyik legkorábbi ismert kísérlete a biológiai hadviselésre, amely tragikus következményekkel járt az érintett őslakos közösségek számára.
A gyarmatosítók által behurcolt betegségek összességében hatalmas pusztítást végeztek az amerikai kontinensen. A becslések szerint a népességveszteség egyes térségekben meghaladta a 80–90%-ot. Ez nemcsak demográfiai, hanem kulturális és társadalmi szempontból is visszafordíthatatlan következményekkel járt. Az őslakos népek történelme így nemcsak hódítás, hanem járványtörténelem is – olyan sebekkel, amelyek máig hatással vannak identitásukra és egészségügyi helyzetükre.
Egészségügyi egyenlőtlenségek genetikai háttere
A tanulmány arra is felhívja a figyelmet, hogy sok mai őslakos genetikai profilja speciális orvosi megközelítést igényel. Náluk gyakrabban fordulnak elő olyan génváltozatok, amelyek befolyásolják például a gyógyszerhatást.
„A legtöbb gyógyszert európai populációkon tesztelik, így az őslakos csoportok gyakran kimaradnak” – mondta Kim. – „Elengedhetetlen, hogy személyre szabott egészségügyi és megelőzési stratégiákat dolgozzunk ki számukra.”
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
