Fico beindította kampányát Nyitrabányán, a Smer lesz a béke pártja (Fotók, videó) Lajos P. János2025. 05. 16., p – 08:15 Nyitrabánya |
Közel két órás show keretében emlékezett a Smer az egy évvel ezelőtti, Robert Fico elleni merényletre. Az Elég volt a gyűlöletből című showműsor csillaga természetesen maga a kormányfő volt.
Kampánynyitónak vagy egy kampánynyitó főpróbájának is beillett a Smer nyitrabányai (Handlová) nagygyűlése, amellyel Fico szerint azt akarták megmutatni az ellenzéknek, hogyan kell egy békés megmozdulást lebonyolítani. A címe is ez volt: Elég volt a gyűlöletből.
A mintegy 700 fős sportcsarnokot az utolsó székig megtöltötték a Smer által rendelt buszokkal érkező résztvevők, akiknek túlnyomó része az idősebb korosztályhoz tartozott, a többség nyugdíjaskorú volt. A buszok rendszáma alapján tényleg az egész országból érkeztek a szimpatizánsok: Pozsonytól Nagymihályig, Érsekújvártól Poprádig az ország szinte minden járása képviseltette magát.
A parkolóban magyar szót is lehetett hallani, a Smer már régen nem csak a szlovákok pártja.
A szervezés és a műsor is profi volt, a beléptetés pedig nagyon szigorúan ellenőrzött. Már a parkolóba is csak az előzetesen regisztrált kocsikkal lehetett bejutni, a sportcsarnokba pedig csak fémdetektoros kapukon, a táskák átvizsgálása után engedték be az újságírókat is.
Kaliňák, a profi műsorvezető
A műsorvezetést Robert Kaliňák védelmi miniszter vállalta magára, és láthatóan élvezettel látta el ezt a funkcióját is. A program a merénylet szemtanúinak, vagy majdnem szemtanúinak videóra felvett beszámolójával indult. Az óriási, a színpad egész hátterét betöltő képernyőn elevenítették fel az egy évvel ezelőtti eseményt. Szóhoz jutott természetesen Nyitrabánya polgármesterasszonya is, az a fotós, aki a már sebesült kormányfőről készített fotókkal lett ismert, illetve egy olyan férfi is, aki állítása szerint a merénylő mellett állt a lövések pillanatában.
A „békés hangulat” elmélyítéséhez Kaliňák a Smer három tapasztalt politikusának, Tibor Gašparnak, Ľuboš Blahának és Richard Takáč mezőgazdasági miniszternek a segítségét vette igénybe.
Itt mutatkozott meg, hogy a Smer már a hétfői „hármas” – Gašpar-Lindtner-Kaliňák – sajtótájékoztatóval erre a nagygyűlésre alapozott.
Ľuboš Blahát szintén áldozatként állították be, mert őt a „Česť práci!” – „A munkának üdv!” szocialista köszöntése miatt vegzálja a rendőrség. Az az ellentmondás itt senkinek sem tűnt fel, hogy a rendőrséget már csaknem két éve a hlasos Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter és az általa kinevezett országos rendőrfőkapitányok irányítják.
Blaha: Ez a ti munkátok!
Blaha a megbékélés és a gyűlölet megállítása jegyében ugyanazt tette, amit a merénylet napján is: egyből az ellenzéket hibáztatta a történtekért. „Ez a ti munkátok” – mondta egy évvel ezelőtt a parlament plenáris ülésén az ellenzéknek, és ezt most megismételte a Smer színpadán is.
Tibor Gašpar volt a sajnálkozó, jóságos nagypapa, aki nem érti, hogy az a „rosszcsont” ellenzék miért nem képes megérteni, hogy ők csak jót akarnak. Újra bemutatta azokat a képeket, videókat, amelyen ellenzéki tüntetők kívánják Robert Fico bukását, egyesek ironikusan akár a halálát.
A negatív sztár az ukrán zászlós, fokosos tüntető volt, aki azt mondja „Le Ficóval!”.
Egyébként éppen a Smer nagygyűlésének napján érkezett a hír, hogy a rendőrség már kihallgatta és gyűlöletkeltéssel gyanúsította meg a tüntetőt, de a hírek szerint nem bűncselekményként, csak szabálysértésként kezeli az ügyet.
Kapcsolódó cikkünk Nyitrabánya |
A kormány a büntetőtörvénykönyv és szabálysértési törvény szigorításával akar küzdeni a gyűlöletkeltés ellen. Robert Fico Nyitrabányán (Handlová) is az ellenzéket és a sajtót hibáztatta a gyűlölet erősödése és a társadalom megosztottsága miatt.
Szívesen jött vissza Robert Fico Nyitrabányára, az ellene elkövetett merénylet egy éves évfordulóján.
Itt tisztességes emberek élnek, ez a város nem tehet arról, hogy mi történt itt egy évvel ezelőtt
– jelentette ki Fico a kormány ülését követő sajtótájékoztatón.
A kormányülés példátlan biztonsági intézkedések mellett zajlott Nyitrabányán, a kormány ülésének helyet adó kultúrház előtti térre csak fémdetektoros kapun át lehetett belépni. A kisváros utcáin megerősített rendőrjárőröket lehetett látni, a tetőkön mesterlövészek voltak. A téren csak egy kis, mintegy 20 fős csoport várta a minisztereket, Robert Fico kihasználta a lehetőséget, és a fémkordonnál beszélgetett a kis csoporttal.
Az SIS a sajtót figyeli
Fico szerint a kormányülés legfontosabb pontja az volt, hogy megvitatták a biztonsági tanács délelőtti ülésének eredményeit. A kormányfő újra az ellenzéket és a médiát vádolta gyűlöletkeltéssel, és ismét kijelentette, hogy nagyon nagy a veszélye egy újabb merényletnek. „Egy milliméterre vagyunk a tragédiától, és biztosan a kormánykoalíció tagja lesz a következő áldozat” – mondta Fico. Úgy véli, hogy ennek elsősorban az ellenzék kommunikációja és a média ellenséges hozzáállása az oka.
A DenníkN átlagosan naponta három gyűlöletkeltő, negatív bejegyzést tesz közzé Ficóról
– mondta a kormányfő az SIS igazgatójának beszámolójára hivatkozva.
A Smer elleni gyűlöletet erősíti szerinte az ellenzék is, amely szerintük agresszív nagygyűléseket és tüntetéseket szervez. Fico szerint egyértelmű, hogy merénylője, Juraj Cintula ellenzéki aktivista volt, és szorosan kapcsolódik a Demokraták párthoz. A párt ezt már többször visszautasította, és a Smer sem tudja mással alátámasztani ezt, csak Cintula politikai nézeteivel.
Jöhet a büntetőtörvénykönyv módosítása
A kormány létrehoz egy tárcaközi bizottságot, amelynek az lesz feladata, hogy olyan intézkedéseket dolgozzon ki, amelyek csökkenthetik a feszültséget a társadalomban. Fico már jelezte, hogy ezek milyen intézkedések lehetnek: a büntetőtörvénykönyv és a szabálysértési törvény szigorítása. „A merénylet utáni szigorú fellépés a merénylő pártolóival szemben egy ideig visszvetette a gyűlölködést” – jelentette ki Fico. Szerinte megengedhetelen, hogy a rendőrség még mindig nem kesztyűs kézzel bánik az ellenzéki nagygyűlések agresszívebb tagjaival.
Megengedhetetlen, hogy a gyűlöletbeszéd csak szabálysértés legyen
– mondta Fico.
A himnusz után jött Fico, a sztár
Az est fénypontja azonban mindenképpen Robert Fico volt. A bejövetele előtt elhangzott a szlovák himnusz, amelyet a nézőközönség állva hallgatott végig. A kormányfő is elemében volt a színpadon, bejelentette, hogy készen áll a folytatásra, a merénylet, a sérülései semmiben nem gátolják őt. És természetesen a győzelemre készül, fel sem merülhet nála más eredmény, ő lesz a következő kormányfő is.
Fico beszólt Peter Pellegrini köztársasági elnöknek is, „barátian” figyelmeztette őt, hogy a Smer támogatása nélkül nem választották volna meg államfőnek.
A Hlasnak címezve is volt egy megjegyzése: „ha barátaink nem lettek volna annyira gyávák, és nem hagyják ott a Smert, akkor a 2020-as választást is megnyertünk volna”.
Viccelődött a sebesülésével is, és megdicsérte a merénylet után őt ápoló besztercebányai nővérkék szépségét. A jelenlegi egészségi állapotát úgy írta le, hogy a legnagyobb problémája egy kis hasmenés, állítólag csak ezért kellett lemondani néhány hete több programját. Ezután elismételte ugyanazokat a paneleket, amelyeket a párttársai a héten már kipróbáltak. A Smer béke pártja, hiszen ők már évek óta mondják, hogy béke kell. A Smer a legdemokratikusabb párt, mert nem akar semmilyen sajtót betiltani.
Pedig milyen tiltakozás lenne, ha betiltanánk a Denník N-t, az Aktuality-t vagy a Sme-t
– vetette fel Fico.
Nem akarnak tüntetéseket sem betiltani, sőt, nagyon vigyáznak még az ellenzéki tüntetések résztvevőire is. De természetesen békés tüntetést, nagygyűlést csak a Smer tud szervezni szerinte. „Az ellenzék példát vehetne erről a nagygyűlésről” – jelentette ki a Smer elnöke.
A nézőközönség elégedetten távozott
A profin levezetett műsor népdalénekléssel zárult. A résztvevők kis ajándékcsomaggal távoztak, a smeres merch-ök mellett mindenki kapott egy palack ásványvizet és egy darab rántotthúst két szelet kenyér között. Elégedetten szálltak vissza a buszokba: rájuk a Smer biztosan számíthat a következő választáson.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


