Kárpátaljai szervezeti találkozó

A Rákóczi Szövetség kárpátaljai települési és középiskolai szervezeteinek vezetőivel szervez baráti és szakmai találkozót május 16-án, pénteken Makkosjánosiban, a Hotel Helikonban.

A találkozót azzal a céllal hívta össze a Rákóczi Szövetség, hogy előkészítsék több mint 1000 kárpátaljai magyar és ukrán diák nyári táborozását a sátoraljaújhelyi Rákóczi Táborban.

A Szövetség fontosnak tartja, hogy szervezeteinek vezetői személyesen is találkozhassanak, tapasztalatokat cserélhessenek, és megvitathassák a Rákóczi Szövetség kárpátaljai jelenlétéhez és működéséhez kapcsolódó kérdéseket.

Fontos számukra, hogy közösen gondolkodjanak a jövőről, és megerősítsék a szervezetek közötti együttműködést, valamint a Szövetség közösségi erejét.

Hírdetés

A találkozón mintegy fél száz Rákóczi szervezet képviselői vesznek részt.

A nyári táborok előkészítése mellett a magyar iskolaválasztási program aktualitása is hangsúlyt kapnak.

Emellett a Rákóczi Szövetség lehetőséget biztosít a résztvevőknek arra is, hogy helyi jó gyakorlatokat osszanak meg egymással, és új kezdeményezéseket indítsanak el közösen.

Sajtóközlemény/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »