Megkezdődött a határon túli magyar tudományos intézetek és szervezetek hónapja

Megkezdődött a határon túli magyar tudományos intézetek és szervezetek hónapja

Május 12-én kezdetét vette a Magyar Tudományos Akadémia fennállásának 200. évfordulója alkalmából szervezett májusi rendezvénysorozat, melynek középpontjában a határon túli magyar tudományos intézetek és szervezetek állnak – tájékoztatott az MTA Titkársága. A hónap során előadások, konferenciák, kiállítások, koncertek és könyvbemutatók várják az érdeklődőket Erdélytől a Vajdaságon át egészen Kárpátaljáig.

Középpontban a tudomány határok nélkül

A nyitórendezvényen Freund Tamás, az MTA elnöke a határokon átívelő magyar tudományos integráció jelentőségét hangsúlyozta. Beszédében kiemelte: az Akadémia célja, hogy a nemzetegyesítés – legalább a tudomány területén – megvalósulhasson, függetlenül a történelmi és földrajzi határoktól.

A külhoni kutatók közössége

Freund emlékeztetett arra, hogy az MTA 1990-től újra lehetővé tette a külső tagságot, majd 1996-ban megalakult a Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság. Jelenleg mintegy 2000 külhoni tag segíti az Akadémia munkáját. Az MTA vezetése a jövőben szorosabb, gyakorlatiasabb kapcsolatokra törekszik a határon túli kutatókkal.

Történeti áttekintés és tudományos örökség

Kocsis Károly akadémikus a magyar–magyar tudományos kapcsolatok múltját mutatta be, különös tekintettel a 20. század változó politikai környezetére. Előadásában rámutatott: ma már az MTA célja a külhoni magyar tudósok aktív bevonása a köztestületi munkába.

Hírdetés

Tudományos és kulturális programok egész hónapban

A nyitónapon Bitay Enikő, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke mutatta be az EME és az MTA kapcsolatát. Bemutatták a Bolyai Farkas életéről szóló dokumentumfilmet, valamint erdélyi kutatások eredményeit is megismerhették a résztvevők. Az este folyamán zenés válogatás zárta a programot a Széchenyi család zeneszerző tagjainak műveiből.

Tudomány a Kárpát-medencében – térképen is

Az MTA székházában látogatható kiállítás öt egységben mutatja be a külhoni magyar tudományos élet történetét. Az 1920 előtti akadémikusokat bemutató arcképcsarnok példamutató életutakra irányítja a figyelmet. A Kárpát-medence tudományos hálózata térképeken és adatokon keresztül válik láthatóvá.

A teljes beszámoló a nyitónap eseményeiről, illetve a további programokról ITT olvasható.

A kiállítás megtekinthető május 31-ig, hétköznapokon 10:00–18:00 között az MTA Székházában (1051 Budapest, Széchenyi István tér 9.).

A külhoni magyar tudományosságnak szentelt programokról ide kattintva lehet tájékozódni.

BN/Felvidék.ma/MTA


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »