Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ankari érkezésekor „szemfényvesztésnek”, „ócska utánzatnak“ (attrappe) nevezte az orosz delegációt, amely Ukrajnával tárgyalna Isztambulban. Ezt Recep Tayyip Erdoğan török elnökkel való megbeszélése előtt mondta.
„Ami az oroszokat illeti – majd meglátjuk. Hivatalosan semmit sem erősítettek meg, de amit eddig láttunk, inkább egy kirakatdelegációról van szó, nem valami komolyról. Egy dolog biztos: tudjuk, hogy az orosz oldalon ki hozza meg a valódi döntéseket. És ez alapján fogunk lépni.”
– tette hozzá az ukrán elnök. Zelenszkij szerint Ukrajna „az Erdoğan elnökkel folytatott beszélgetés után fogja átgondolni, hogyan tovább és milyen lépések következnek”.
Az orosz delegációt Isztambulban Vlagyimir Medinszkij, Putyin tanácsadója vezeti – ő már a 2022 márciusi, utolsó közvetlen tárgyalásokon is részt vett. Moszkva ezúttal sem Szergej Lavrov külügyminisztert, sem Jurij Usakovot, Putyin külpolitikai tanácsadóját nem küldte el, noha ők korábban tárgyaltak az Egyesült Államokkal Szaúd-Arábiában – írta a brit Guardian.
Az ukrán delegáció összetétele egyelőre nem ismert, de Zelenszkij szerint magas szintű lesz, és tagjai között lesznek a külügyminisztérium, az elnöki hivatal, a hadsereg és a titkosszolgálatok képviselői is.
Zelenszkij szavaira élesen reagált Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője. Szerinte az ukrán elnök egy „bohóc” és egy „vesztes”. „Ki használ olyan szavakat, hogy ‘kirakatdelegáció’? Egy bohóc? Egy sikertelen jelölt? Egy műveletlen ember?” – mondta Zaharova.
Teraz.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


